Cukorcsipesz egy és cukorcsipesz kettő

Gyűjtsön-e a Néprajzi Múzeum duplumokat sorozatgyártott tárgyakból? Egyetlen „példány” nem sűríti-e a legfontosabb regisztereket: a kulturális jelenséget, a megformált objektumot, a használati kontextust és a személyes tapasztaltot? A kérdésre nincs egyetlen helyes válasz. Esetek vannak, amelyek tanítanak gondolkodni: tárgyakról, gyűjteményről, múzeumról.

Két látszólag egyforma cukorcsipesz; 2006-ban kerültek a Múzeumba; két különböző háztartásból. A narancssárga, csomagolás nélküli egy III. kerületi háztartásból: „a cukorcsipesz az 1945-ben »eltüntetett« családi ezüst hiánypótlására próbált szolgálni – jobb híján”. A tárgyat behozó idős asszony egy fröccsöntött „horgolt” terítőt ajándékozott még a múzeumnak, amivel az ötvenes években váltották le édesanyja féltve őrzött, horgolt terítőit, melyeket a mosás és a vasalás addigra megviselt. A cukorcsipesz és a terítő a háztartások hatvanas-hetvenes években jellemző anyagváltásaira is jó példák: ezt a változást általában a modernitás fogalmával írjuk le, nosztalgiával, iróniával vagy kritikával gondolkodunk róla. A komplex társadalmi átalakulás mögött azonban gyakran drámai történetek húzódnak, melyeket csak a személyes történetek fednek fel.

A piros színű, eredeti csomagolásában található cukorcsipesz egy Budapest környéki háztartásból származik. A család fiatal férfitagja dolgozott a hetvenes években az NDK-ban, onnan hozta filléres ajándékként, majd a szülők kérésére vásárolt még, hogy barátaiknak ajándékozhassák. Otthon nem használták rendeltetésszerűen, mert nem tartották praktikusnak. Gyerekjátékként emlékeznek rá. Végül néhány megmaradt, bontatlan csomagolásban. Karl-Marx-Stadtban gyártották SONNAU márkanéven. A cukorcsipesz ebből a perspektívából remek példa a saját kultúrán belüli egzotikus másságra is, amely a tárgyak életét távolíthatja a mindennapi használattól.

Míg az egyik cukorcsipesz egy elvesztett és vágyott polgári miliőt idéz, addig a másik a közelmúlt fogyasztói mentalitásainak átalakulását mutatja. Kérdés: melyik tárgy kerüljön a gyűjteménybe és melyik ne? Ha csak az egyiket választjuk, mit veszítünk a másikkal? Nem egyszerűsítjük-e le, tesszük-e egydimenzióssá az adott tárgyhoz kapcsolódó lehetséges, egymástól eltérő tudásokat és tapasztalatokat? Ha mindkettőt a gyűjteménybe illesztjük, akkor viszont nem válik-e az egyik automatikusan póttárggyá. Ha a kettőt együtt mutatjuk meg, akkor az eltérő tapasztalatok vajon valóban láthatóvá és érthetővé válnak-e a múzeumhasználók és nézők számára?

szöveg: Frazon Zsófia
tárgyfotó: Sarnyai Krsiztina