A táska, a szatyor, az agrofólia és Ottó

A két strapabíró nejlontáska, családi nevén „Ottós szatyor”, a kilencvenes évek elején készült Budapesten, a használók pedig egy pestszentlőrinci háztartási boltban vásárolták. Miért érdekes ez a két, közel harmincéves szatyor? Mit tudhatunk meg a cipekedésről, a pakolásról, a rendszerváltás utáni maszek gazdaságról, az eldobhatóság és a hosszútáv kulturális logikájáról, a földrajzi, társadalmi, politikai és kulturális határokról, az áhított és vágyott valóság elérhetőségéről és elérhetetlenségéről?           

A két szatyrot Csatlós Judit kulturális antropológus (Kassák Múzeum) ajándékozta a Néprajzi Múzeum gyűjteményének, a következő használói történettel: 

„A kamrában egy nagy gyűjtő szatyorban őriztük számos más zacskó és szatyor között. Ezek többnyire állandó mozgásban vannak, az újrahasznosításra és megőrzésre érdemes darabok kerülnek ide, szükség esetén innen választunk a funkciónak (tárolásra vagy szállításra) megfelelőt. Mivel ez egy erős, nagy teherbírású táska, ezért egykor nagyobb mennyiséget vásárolt édesanyám, és nagy becsben őriztük. Egy időszakban többnyire ugyanazt használta napi szinten.

Számomra a tárgy kivitelezése a legérdekesebb, mivel láthatólag házilag vagy kisipari technikával, otthon készítették, forrasztópáka és varrógép segítségével. A táska megerősítését a felső részen több párhuzamos varrás szolgálta. Másik különlegessége a díszítés: ugyanis két nejlonréteg közé az Otto katalógus oldalait csúsztatták be, többnyire a ruhakatalógus lapjait, de a további képes oldalak is felhasználásra kerültek, így az utazási ajánlatok is. Az Otto katalógusokból, a mostani online áruházak elődjeként, telefonon vagy levélben lehetett ruházati termékeket rendelni. Persze ekkor még nem volt telefonunk, és az is elképzelhetetlen volt, hogy valutában vásároljunk. Gyerekkoromban nekünk is volt otthon néhány, az ajándékba kapott számok német nyelvűek voltak. Úgy nézegettük, mintha divatmagazinok lennének. Egy példány a mai napig megvan nagymamámnál. 

Az Otto lapokkal díszített szatyrokat nagy becsben tartottuk a családban teherbírásuk miatt, és az értéküket növelte az is, hogy nem áztak át. Emiatt anyukám és nagymamám ételszállításkor is szívesen használta, hiszen ekkor még hiányoztak a jól zárható dobozok a háztartásból.” 
(Csatlós Judit, 2019) 

A közvetlen használói történetből nagyon sok réteg rajzolódik ki, olyanok, melyek a mindennapi élettel és tárgyakkal foglalkozó múzeumok számára, mint amilyen a Néprajzi Múzeum is, nélkülözhetetlenek. Hiszen az elmúlt évtizedekben a fogyasztói kultúra átalakulása alapjaiban formálta a hétköznapi tárgyakhoz való viszonyt. Ma már nem nagyon gondolunk egy nejlonszatyorra táskaként, tartós tárgyként, mert mindenhol jelen vannak, ingyen vagy nagyon olcsón beszerezhetők bárhol. A tartós szatyorfunkciót ma a legkülönfélébb textiltársaik töltik be, melyeket – a divaton túl – tudatosan választunk, vagy akár meg is varrunk, hogy ne szaporítsuk az eldobható, rövid életű, efemer dolgok tárát, melyek csak halmozódnak, halmozódnak, és nehezen kezelhető rétegeket képeznek az otthonunkban. 

Az itt látható két nejlontáska azonban még tudta a tartósságot. De történetében és használatában még kevésbé a környezettudatosság érhető tetten, mint inkább a praktikum: a tartósság, a trimbolhatóság, az eltérő funkciók (szállítás, tárolás, vagy akár a csomagolás és reklámozás) ötvözése. Fontos volt, hogy alaposan meg lehessen pakolni, de mégse legyen olyan, mint egy „igazi” táska. Az agrofólia mint egy másik területen (a mezőgazdaságban) jól használható erős anyag, a képhasználat mint a díszítés egy újfajta lehetősége (becsúsztatott kép), a varrás és a fóliahegesztés mint a hétköznapi kreativitás egy lehetősége ér össze a két tárgyban, tágabban: a tárgytípusban. Ezt egészítik ki a korabeli (a rendszerváltást megelőző és azt követő időszak) tárgykészítési gyakorlatainak további regiszterei.  

Tehát mit is vizsgálhatunk, miről is gondolkodhatunk e két táska segítségével? Ahogy már most is látszik: a közvetlen használói praxisról mindenképp. Hiszen a tárgyak a használók információival és történetével együtt kerültek múzeumba. De tágabban, általánosságban gondolkodhatunk az anyagválasztásról, a technológiáról, a helyi kereskedelemről, a tárgyak otthoni világáról is. Ha pedig tovább lépünk a muzealizálás terepére, akkor folytathatjuk a kérdéseket: miért is izgalmas ez a két táska egy múzeumi gyűjteményben? Hova illeszthető a Néprajzi Múzeum gyűjteményi rendszerében? És miként kapcsolható be a diskurzusba a társadalomkritika, a mobilitás, a globális társadalmi kérdésekre adott egyéni válaszok? A fogyasztás és ennek kritikája? A felhalmozás, a szelektálás, az új és a régi tárgyak otthoni és múzeumi dinamikája? Áprilisban ezen a nyomvonalon haladunk, szatyorral kezünkben, hetente két alkalommal.  
 

Nejlontáska, 2 db
Néprajzi Múzeum Textil- és viseletgyűjtemény (leltározás alatt)
ajándékozó: Csatlós Judit
polietilén fólia, papír   

vendégszöveg: Csatlós Judit
kurátori szöveg: Frazon Zsófia
fotó: Sarnyai Krisztina