Örökölt minták

Drága selyemkendő elegáns díszdobozban. A kendőn és a doboz fedelén az alkotó, egy neves milánói stylist védjegye: Jozef Martini, aki maga ajándékozta a tárgyat a Néprajzi Múzeumnak. Száz százalék selyem, költséges digitális nyomtatási technika, 220 eurós eladási ár. Vadonatúj termék, amely nem a mindennapi használatból került a múzeumba, bár a potenciális használó életmódja sem feltétlenül tartozna a Néprajzi Múzeum érdeklődési és gyűjtési körébe. Mit tud mégis elmondani számunkra ez a tárgy?

A kendő kortárs alkotás egy század eleji gyűjtés tiszteletére, személyes, családi kötődéssel. Palokë Laca, vagy a századforduló idején divatos olaszos átírással Paolo Lazza ezüstművesként dolgozott műhelyében az albániai Szkutari (ma Shkodra) városában. Portékáját boltjában és a helyi bazárban is értékesítette, ebből tartotta el feleségét és öt gyermekét. Miután felesége meghalt, s az üzlet is egyre rosszabbul ment, Laca úgy döntött, új megélhetési forrást keres. Attól kezdve minden nyár elején felkerekedett és végigutazott az Adriai-tenger partvidékén, hogy ékszereit más bazári árukkal, viseletekkel együtt eladja. Fiumén keresztül érkezett Bécsbe, ahol az őszi időszakot töltötte, s tovább kereskedett az áruval. Vélhetően egy ilyen út során jutott el 1911-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályához is, amely több száz tárgyat, többnyire ékszert és textíliát vásárolt tőle. A kollekció egy része feltehetően saját kézművestermék, illetve családi örökség volt.

A múzeum leltárkönyve csupán a kereskedő olasz nevét és származását, a vásárlás évét, s magukat a tárgyakat jegyzi, a történetet nem ismertük. 2024-ben azonban egy friss kutatásnak köszönhetően rábukkantunk az eredeti névre és Palokë Laca leszármazottaira, köztük Jozef Martinire, a kereskedő egyik dédunokájára is. Ők meséltek mindarról, amit még a családi emlékezet őriz Lacáról és utazásairól, bár a budapesti kollekció létezése számukra is újdonság volt. Martini személyesen is ellátogatott Budapestre, hogy a tárgyakat megnézhesse, s ötleteket merítsen az új kendő megtervezéséhez. A kendő mintáit egy skhodrai darab, a katolikus női viselet részeként hordott japanxha nevű piros kabát motívumvilága ihlette. A szimmetrikus elrendezés középpontjában és négy sarkában a nyolcszirmú életvirág jelképei láthatók, amelyeket páfránykoszorúk és a boroszlán virágainak stilizált mintái, a családi harmóniát biztosító kígyó szimbólumai és az albániai régészeti leleteken is látható madármotívumok vesznek körbe.

A selyemkendő tehát több szempontból is izgalmas műtárgy: egyfelől személyes vallomás a családi örökségről és a kulturális hovatartozásról, másfelől a forrás- és örökségközösségekkel végzett múzeumi munka példája, amely összeköti Shkodrát Milánóval, a kereskedőt az alkotóval, a dédnagyapát dédunokájával és mindezt a Néprajzi Múzeum gyűjteményével.

Szöveg: Mácsai Boglárka

Fotó: Sarnyai Krisztina és Incze László