Oktatás, Múzeumpedagógia

Húsvétra várva

A Néprajzi Múzeum digitális oktatási segédanyaga a húsvéti ünnepkör feldolgozásához

Szeretettel ajánljuk iskolai és otthoni felhasználásra egyaránt a Néprajzi Múzeum archív fotó-, film-, rajz-, valamint műtárgygyűjteménye felhasználásával készült húsvéti összeállításunkat.

Gyakran tapasztaljuk, hogy a húsvéti ünnepkör mára sokak számára nehezen értelmezhető és részleteiben ismeretlen  - különösen az iskolás csoportokkal érkező gyerekek ismereteiben elegyedik a sokféle információ. Legtöbbjük a húsvét hétfői locsolkodás és a nyúl hozta ajándékokon kívül nagyon keveset tud az ünnep valamikori, de ma is élő egyházi és profán hagyományairól.

A Néprajzi Múzeum legújabb digitális segédanyaga hozzájárulhat az alapfokú oktatásban részt vevő általános iskolás korosztály és a családok ünnepre való felkészüléséhez.

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléknapja. A tömeg pálmaágakkal, olajfa ágakkal köszöntötte őt. Hazánkban a pálmaágat a fűzfa virágzó ága, a barka helyettesíti, amelyet ezen a napon a katolikusok a templomokban megszentelnek. A szentelt barkát a baj, betegség, villámcsapás elhárítására használták. Ismert népszokás volt a virágvasárnapi kiszézés és villőzés. Az asszonyok egy felöltöztetett szalmabábút a kisze éneket énekelve kivittek a faluból, amit vízbe dobtak vagy elégettek. A kiszebábú a tél, a betegség megszemélyesítője. A szokás elnevezése egy böjti leves nevéből ered. A villőzés fő kelléke a villőág, amelyet felszalagoztak, szépen feldíszítettek. Az ág a tavaszt jelképezte. A lányok 8-10 fős csoportokban járták a házakat ezzel az ággal, miközben a villő éneket énekelték.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, Jézus szenvedésének kezdete. A harangok ezen a napon szólalnak meg utoljára, a nép nyelvén „a harangok Rómába mennek”. Több helyütt ismert szokás volt, hogy az utolsó harangozás idején a gazda kiment a gyümölcsösbe és megrázta a fákat, hogy bő termés legyen. A kertekben egy marék földet szórtak szét, hogy elűzzék a földből a fagyot. E napon végeztek  rituális mosakodást is, Szeged népe a Tiszához járt le, a beteg gyermeket is magukkal vitték, hogy lemossák róla a bajt. Az ünnepre ezen a napon sütötték a kenyeret. A tüzet este eloltották, s majd csak a nagyszombaton megszentelt új tűzről gyújtották újra.

Gönyey (Ébner) Sándor szokásfelvételei megőrizték a nagyhét jellegzetes mozzanatait.


Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja. A hagyományok szerint a böjt és a mély gyász napja, amelyhez hozzátartozott a hallgatás, a csend. A hívek, tartozzanak protestáns vagy katolikus felekezethez, ezen a napon szigorú böjtöt tartottak, gyakran csak vizet és kenyeret fogyasztottak. Nagypénteken a közösségi vagy az egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a stációjárásnak és a templomi szentsírnak, másnéven Úrkoporsónak. Utóbbi legszebb hazai emléke a garamszentbenedeki bencés apátságból származó koporsó (1480 körül), amelyet az esztergomi Keresztény Múzeumban láthatunk. A szentsír őrzése hajdan a céhtagok feladata volt. Ismertek olyan 19. századi adatok is, hogy a  városokban a katonaság adott őröket a szentsír őrzésére. A tápai asszonyok régebben rozmaringgal díszítették a szentsírt. Ismert népszokás volt, hogy nagypénteken nem sütnek kenyeret, hiszen nincs tűz, aminél meg tudnák sütni, sőt még bajt, szerencsétlenséget is hozna a házra. A szegedi tájon viszont dagasztottak egy pici kenyeret, amit megszárítottak és akkor vették elő, ha valaki vízbe fulladt. A hiedelem szerint, ha a közepébe egy szentelt gyertyát helyeztek és vízre bocsájtották, ahol az a vízbe fordult, ott kellett a halottat keresni.

Nagypéntek a tojásfestés napja is. Miért pont a tojás jut központi szerephez az ünnepben?


Nagyszombat Jézus sírban pihenésének az ideje. E naphoz kötődik a tűzszentelés szertartása, a húsvéti gyertya meggyújtása. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. A nép körében is sok szokás, hiedelem kötődik a szentelt tűzhöz. A hívek a szentelt tűz parazsával gyújtották újra otthonaikban a tüzet és ezzel főzték meg a húsvéti ételeket. Mivel a tűz parazsa, hamuja szentelmény volt, ebből tettek az állatok itatóvízébe, szétszórták a földeken, hogy elhárítsák a bajt, betegséget. Ismert szokás volt a templomban a keresztelővíz szentelése is ezen a napon. A hiedelem szerint, akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. A nagyszombati szertartás végén elindulnak a feltámadási körmenetek, (amelyeket a középkorban húsvétvasárnap hajnalán tartottak), hogy minél több emberhez elvigyék a hírt: a Megváltó feltámadt. Ma is élő népszokás a Zengő hegy környékén a bárányles. A monda szerint egy vándor, aki a hosszúhetényi szerelméhez tartott, a hirtelen támadt hóviharban eltévedt. Már majdnem megfagyott, amikor megjelent neki Isten báránya és levezette őt a hegyről. A szokás történelmi magyarázata szerint az első világháborúban orosz hadifogságba került hosszúhetényiek megfogadták, hogy ha kiszabadulnak és hazakerülnek, hálából minden évben egyszer felzarándokolnak a Zengőre. A fogadalmat tevők már mind meghaltak, utódaik mégis minden húsvét hajnalban megteszik az utat a hegyre, hogy emlékezzenek és rátaláljanak a húsvéti bárányra.


Húsvétvasárnap a feltámadt Krisztus ünnepe. Legismertebb szokás e napon a húsvéti ételszentelés. Az asszonyok szép terítővel letakart kosarakban vitték, sok helyen ma is viszik, a templomba a sonkát, kalácsot, tormát, sót, tojást. Az ételeket a pap megáldja, s otthon a megszentelt ételeket a család közösen fogyasztja el. A régi hiedelem szerint az ételek maradékát sem dobták ki, mert azoknak, a többi szentelményhez hasonlóan, bajelhárító ereje volt. A sonkacsontot felakasztották az istállóban, hogy védje az állatokat a rontás ellen. A tojáshéjat szétszórták a földeken, hogy távol tartsák a kártevőket. A torma jó volt fejfájás ellen, de megszentelve még hatásosabbnak tartották. Több olyan hagyományos étel van, amelyet ma is szívesen készítenek el az ünnepre. Ilyen a húsvéti kalács, a sült báránycomb vagy a sárga túró. Ehhez a naphoz is kötődnek olyan dalok, amelyek Krisztus feltámadását éneklik meg.


Húsvéthétfő vagy vízbevető hétfő a húsvét profán örömökben kiteljesedő ideje. A húsvéti locsolkodás napja, amelynek a víz tisztító, termékenyítő erejébe vetett ősi hit adja az alapját. A locsolásért a lányok hímestojást, pirostojást adtak a legényeknek ajándékul. Erdélyben élő szokás a hajnalozás, amikor a legények zenészek kíséretével járják a lányos házakat. Megtáncoltatják a lányokat, asszonyokat és végül a locsolás következik. Régebben dézsából vízzel, ma többnyire kölnivízzel locsolkodnak. A házak meglátogatásának elmaradhatatlan kellékei a húsvéti köszöntő versek.

 

 

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Mozgó ünnep, amelynek idejét Kr.u. 325-ben a niceai zsinat döntése rögzítette a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban, ezzel lezárva a korábbi vitákat. A döntés kultúrtörténeti és vallástörténeti előzményét a zsidó húsvét, másként a kovásztalan kenyér ünnepének időpontjánál találjuk. A zsidók luniszoláris naptárt használtak, amely szerint minden hónap újholdtól újholdig tartott. Az egyházi év első hónapja Niszán hónap, amely a mi naptárunkban a március-április hónapokra tehető. A zsidó hagyományokban Niszán 15-től 21-ig tartott a pészah, magyarul a pászka ünnepe.

 

Az ünnep kezdetén mindig telihold volt, hiszen a hónapok számukra mindig az újholddal kezdődtek. Az ünnep előkészületi napja Niszán 14., amely 30-ban és 33-ban pénteki napra esett, tehát a történeti adatok szerint Jézus pere és elítélése is ekkor történhetett. Húsvét időpontjáról már a 2. század óta vita folyt, amelyet a niceai zsinat döntése zárt le. Az egyházatyák a második vatikáni zsinaton (1962-65) foglalkoztak a húsvét rögzített ünneppé tételének kérdésével, azonban erről egységes megállapodás nem született.  Húsvét dátumának kiszámításakor ma is XIII. Gergely pápa 1582-ben kiadott Inter gravissimas kezdetű bullája az irányadó. Ennek bonyolultsága miatt az előre kiszámított dátumokat a Missale Romanum és a Breviarium Romanum köteteiben találjuk meg. A kereszténységet megelőző időkből is ismert volt a tavasz eljövetelének megünneplése, amely például a görögöknél, a keltáknál, az egyiptomiaknál is a tavaszi napéjegyenlőség időpontjához kapcsolódott. A keresztény húsvét profán elemeiben (locsolás, nyúl, tojás) ezeket az ősi termékenységet biztosító hiedelmeket fedezhetjük fel.

 

A húsvét előtti 40 nap a nagyböjt ideje, amely hamvazószerdával kezdődik a katolikus egyház hagyományai szerint. Nevezik még szárazszerdának, böjtfogószerdának, böjtfőszerdának is, a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdete. A hamvazáshoz szükséges hamut az előző évi virágvasárnapi szentelt barka elégetéséből nyerik. Ezzel a hamuval a pap vagy maguk a hívek keresztet rajzolnak a homlokukra. A hiedelem szerint ez védelmet biztosít a fejfájás ellen is. Vannak vidékek, ahol a gazdasszony az egész házat hamvazta azért, hogy áldott legyen és a szerencsétlenségek, a betegségek elkerüljék azt.

 

A húsvét előtti egy hetet nagyhétnek nevezzük, amely virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tartó időszak. E héten a gazda és a gazdasszony is igyekezett a portát rendbe tenni. A fizikai tisztaság mellett a lelki tisztaságra is törekedtek. A gazda ügyelt arra, hogy a háznépéből mindenki meggyónjon, mert csak így válik méltóvá a húsvéti szentelt ételek elfogyasztására. E hét utolsó három napja a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat már nem előkészületi nap, hanem a húsvéti ünnep szerve része.

 

Húsvét után egy héttel

Húsvét után egyhéttel a görögkeleti vallásban gyakorolt szokás a halottak húsvétja. A hozzátartozók kimennek a temetőbe, ahol a halottjuk sírja mellett terítik meg az asztalt, amelyre a pap által megszentelt ételeket és bort helyeznek el. Az ételeket, a bort a rokonok közösen fogyasztják el. A borból először a sírra kell egy kortyot kiönteni, majd a maradékot a halott lelki üdvéért meginni. A 20. század elején, a Magyarországon élő görögkatolikusok körében is élt ez a szokás, napjainkban már csak néhány településről ismert.


Fehérvasárnap a húsvét vasárnapot követő vasárnap, amelynek népi elnevezése az Ormánságban mátkázóvasárnap. Ez az elnevezés arra a szokásra utal, amikor a lányok életre szóló barátságot kötnek, komálnak, mátkálnak egymással. Komatál küldéssel pecsételik meg ezt a barátságot, amelyet vagy maguk visznek, vagy más lányokkal küldenek el a kiszemelt barátnőhöz. A komatálba hímes tojásokat és bort tesznek, néhol virágot is. Somogyban a lányok ünneplőbe öltözve keresik fel a leendő komaasszonyt, akinek szép kendővel letakart tálat visznek, amelyben két hímestojás, perec és bor van.

Amikor átnyújtják a tálat ezt mondják:
„Komatálat kaptam,
Föl is aranyoztam.
Koma küldi komának,
Koma váltsa magának.”