A hónap műtárgya

Elefántcsont kürt

2013. november

 

Ezt az elefántcsontból készített, faragott motívumokkal díszített, végén hiányos kürtöt Kalmár Jenő (1873-1937) ajándékozta a Néprajzi Múzeumnak 1916-ban, egy 223 darabos gyűjtemény részeként. A Német Dél-Kameruni Társaság alkalmazottjaként kereskedelmi célú utazásai során bejárta a nyugat-afrikai országot, s eközben a bantu népek életét tanulmányozta, valamint tárgyakat is gyűjtött.

A több mint tíz évig tartó kameruni tartózkodása alatt tett megfigyeléseiről Kameruni néger népszokások címmel a Néprajzi Értesítő egyik 1931-es számában számolt be. Büszkeséggel töltötte el, hogy a cikkben, amelyet saját fényképeivel illusztrált, olyan beavatási szertartással ismertethette meg az olvasókat, amelyet először neki sikerült tanulmányoznia egy dél-nyugat kameruni népnél. Míg erről a szertartásról részletesen írt, és tudósítása szerint hangfelvételeket is készített (ezeknek holléte egyelőre ismeretlen), addig a tárgygyűjteményéről nem hagyott az utókor számára adatokat. A gyűjtemény csaknem fele fegyvereket tartalmaz, de találni benne testdíszeket, szerszámokat, különféle típusú és anyagból készült háztartási felszerelést, hangszereket.

A gyűjtemény darabjainak vizsgálatakor különös kapcsolatra derült fény: az egyik elefántcsont kürtön ugyanis olyan tárgyak faragott képei láthatók, amelyek megtalálhatók a gyűjteményben. Egy kettős harang és egy bőrtáska kivételével e tárgyak mindegyike a fegyverek kategóriájába sorolható: bárd, tőr, (eredeti leltárkönyvi bejegyzés szerint) "fejezőkés", fakés, csontkés, nyílhegy. A tárgyakon kívül különféle állatok - madarak, antilop, gyík vagy kaméleon, kígyó, nagyragadozók - láthatók, valamint egy pálmafa alatt egy sima fejű, ruhátlan alak, aki egy, a tusával a földre támasztott puskát tart a kezében. A motívumok naiv megfogalmazásban és durvább kivitelezésben készültek. A kürt alját övező ezüstpánton bevésett, pontozott módon az elefántcsontra faragott egyes motívumok láthatók, köztük a puskás emberalak is.

Vajon ki lehet ő? Talán maga Kalmár Jenő? Hiszen az alak nem hordoz magán negroid jegyeket - ámbár európai vonásai sem egyértelműen azonosíthatók. Vagy a puska használatáról/birtoklásáról kellene következtetnünk európai személyre?

És ha ezt a feltételezést fogadjuk el, akkor vajon milyen indíttatásból készült ez a tárgy? Talán egy helyi faragó akart kedveskedni Kalmár Jenőnek egy őt is megjelenítő ajándéktárggyal? Vagy maga Kalmár rendelte a már meglévő gyűjteményének darabjait és saját magát megörökítő kürtöt? Netán egy olyan tárgyról van szó, amely a rajta szereplő tárgyakat "reklámozta", és Kalmár ennek alapján szerezte be azokat?

Még milyen feltevéseket tehetünk? Önök mit gondolnak?

Földessy Edina

Elefántcsont kürt
Kamerun
19-20. század fordulója
Leltári szám: 109529

Tárgyfotók: Kerék Eszter

JEGYEK