Bocskor, Halicá cipő

Ez a lábbeli a Textilgyűjteményben őrzött számos, munkában elnyűtt, keményre száradt bocskor között szinte újként hat, bár 103 éve, 1911-ben került a gyűjteménybe. Mérete szokatlanul nagy, a mai 44-es cipőméretnek megfelelő, szalagjai hosszabbak, mint más bocskornak, és nincs párja. Formája az ókori lábbeliket idézi. Növényi cserzéssel kikészített kecskebőrből, egy darab sík bőrlapból szabott, elkészítéséhez nem volt szükség különösebb szakértelemre. Lábra illeszkedő formáját a talp és a felsőrész összefűzésével alakították ki. Nem azért készült, hogy a többi bocskorhoz hasonlóan hétköznapokon viseljék: alig néhány percig van egy férfi lábán, majd egy nő kioldja, lehúzza és eldobja. Miért is történik mindez és mit jelent?

A bocskor a hagyományos zsidó közösségekben a halicá, az elbocsátás szertartásának legfontosabb kelléke. A Tóra előírásai szerint a megözvegyült gyermektelen feleséget a sógora köteles feleségül venni. A törvény betartásának kettős célja volt: biztosította az elhunyt férj emlékének megőrzését, a család ezen ágának folytatását, és az özvegy nőről tovább gondoskodtak. Ha az elhunyt férfi fivére nem kívánt házasságot kötni özvegy sógornőjével, az asszony bepanaszolhatta a bíráknál, és a halicá szertartás elvégzésével mindkettőjüket nyilvánosan felmentették a levirátusi kötelezettség alól. A halicá szertartás lényege, hogy az özvegy lehúzza sógora lábáról a bocskort, eldobja, és eléje köp, majd azt mondja: "így jár az a férfi, aki testvére házát nem akarja felépíteni." A cipős jobb láb a tulajdonnal rendelkező embert szimbolizálja, ezért ha valakit megfosztanak a lábbelijétől, szimbolikusan a tulajdonától, a hatalmától fosztják meg. Az özvegy a halicával megfosztja sógorát attól a birtoktól, amelyet a vele kötendő házasság és gyermek nemzése esetén megkaphatna. A köpés a megalázás, az elhatárolódás markáns kifejezése. A szertartás után az özvegy szabadon választhat új házastársat.

A tárgyat Grünbaum Gyula kereskedőtől vásárolta a múzeum. Grünbaum 1909 és 1920 között 1036 tárgyat gyűjtött a múzeum számára, elsősorban a Dunántúlon. 1910-ben elismervényt kapott, amellyel a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának nevében végezhette a néprajzi tárgyak felvásárlását. A Sopron környékén élő zsidó közösségek kultúráját dokumentáló múzeumi anyag az ő közvetítésével került a gyűjteménybe. A halicá bocskort saját lakóhelyén, a sopronkeresztúri zsidó közösségben gyűjtötte. A helység a várvidéki (burgenlandi) ú. n. "Hétközség" (Siebengemeinde) egyike, ahol Nádasdy Ferenc rendelkezésének megfelelően 1671. őszén 28 zsidó családot telepítettek le. A birtok később Esterházy Pál tulajdonába került, korábbi jelentőségét elvesztette. A helyi zsidó közösség a 19. század közepén élte virágkorát, akkor volt a legnépesebb (1857-ben 1230 fő), híres talmud iskolát tartott fenn. Egyetlen a hét község közül, amelynek héber neve is van: Zelem (a szó bálványt vagy képet jelent). Az Anschluss idején a zsidó lakosságot kitelepítették, házaikat, zsinagógájukat lerombolták.

A halicá bocskor a magyarországi vidéki zsidó kultúra bizonyos elemeit feltáró, 2014. októberében nyíló kiállítás egyik fontos tárgyaként kerül bemutatásra.

Fülöp Hajnalka - Perger Katalin

Bocskor, halicá cipő
Sopronkeresztúr (Németkeresztúr, Deutschkreutz, Zelem)
1911
Leltári szám: 92022

Tárgyfotó: Sarnyai Krisztina