Szél keltette hullám – Obi-ugor ékszerek 175 év távlatában

2020. május

 

A 19-20. század fordulóján az őshaza- és rokonságkutatás jelentős mértékben formálta a Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek karakterét. A rokonságkutatás elsődleges módszere az összehasonlítás volt: hasonlónak vélt kulturális elemek vagy folyamatok mentén keresték a kapcsolatot a magyar és különböző ázsiai kultúrák között. A gyűjtők is az összevethető tárgytípusokat keresték: az ősfoglalkozásnak tekintett halászat, vadászat és állattartás eszközeit, kultikus tárgyakat illetve viseleteket. Noha a néprajtudomány mai álláspontja szerint kérdéseikre nem találtak kielégítő válaszokat, mégis izgalmas műtárgyakkal gazdagították a múzeum gyűjteményeit. Az alábbiakban most mi is megkíséreljük két, eredetileg ebbe a témakörbe tartozó tárgy összehasonlítását, de ezúttal más szemszögből.

Az Ural hegységen gyalog átkelő Reguly Antal (1819-1858) vadregényes alakja és utazása már-már filmbe illő. Azonban Reguly nem egyszerűen utazó volt, pláne nem kalandor, hanem elhivatott kutató. Nyugat-szibériai útjára Szentpéterváron készült fel: nyelveket tanult, illetve néprajzi és fizikai antropológiai tanulmányokat folytatott. Itt kapott megbízást „koponyák, ruhák és más etnograficumok” gyűjtésére a pétervári akadémia számára, de ezen felbuzdulva a Magyar Tudományos Akadémiának is gyűjtött. Igyekezett minél többféle tárgytípust hazahozni, ezek 1847-es akadémiai bemutatója pedig egyike volt a legkorábbi magyarországi néprajzi kiállításoknak. Azonban a kor számára „definiálhatatlan” és osztályozhatatlan néprajzi korpusz sokáig kallódott, mígnem a Magyar Nemzeti Múzeum 1872-ben megalakuló Ethnographiai Osztályán be nem leltározták.

A 2161-es számú női melldíszt is ezen az útján, 1844-ben gyűjtötte Reguly a Konda folyó mentén élő obi-ugoroknál, a magyar nyelvhez legközelebb álló nyelvet beszélő manysiknál és/vagy hantiknál (orosz elnevezésük szerint voguloknál és osztjákoknál). A gyűjtő feljegyzései az etnikai besorolást tekintve nem mindig egyértelműek, esetenként mind a hanti, mind a manysi elnevezést dokumentálta ugyanazon tárgy kapcsán. Reguly talán már akkor sejtette azt, amit a mai kutatás szinte alapvetőnek tekint: az obi-ugorok kultúrája sokkal inkább észak-déli tagoltságú, mintsem nyelvi-etnikai alapú. Vagyis az egymáshoz földrajzilag közel, igen szoros kapcsolatban élő hantik és manysik között nyilván vannak nyelvi és identitásbeli különbségek, de kultúráik mégis nagyon hasonlók.

Ennek megfelelően a gyöngyfűzés egyik esetében sem számít kizárólagos díszítőtechnikának – hantiknál és manysiknál egyaránt jellegzetes mind a mai napig. Az apró üveggyöngyökből fűzött minták ruháik, prémöltözeteik és ékszereik díszítésére szolgálnak, a geometrikus motívumok szinte végtelen tárházában pedig minden elem saját névvel és jelentéssel bír. A Reguly által gyűjtött kék, fehér, barna, fekete és sárga gyöngyökből fűzött melldíszen a kígyó motívuma ismétlődik, amelynek védelmező szerepét a korabeli krisztianizáció hatására elterjedt cirill betűs rézkereszt egészítette ki. Emblematikus darabnak számít a múzeum obi-ugor tárgyai között, hozzá hasonló 19. századi ékszerekkel pedig Pápai Károly és Jankó János is gazdagította az Európa-gyűjteményt.

A 2019.116.8-as leltári számú manysi női melldísz is sok tekintetben hasonlít a Reguly-féle ékszerhez, mégis kicsit egyszerűbb kivitelezésű. A tárgy egy nyolc darabos modern viselet része, melyet az egykori tulajdonos, egy Hanti-Manszijszkból származó kutatónő ünnepeken és konferenciákon viselt, ezzel is kifejezve manysi identitását. A Néprajzi Múzeum munkatársai is egy ilyen alkalommal, Reguly születésének 200. évfordulójára rendezett magyarországi konferencián találkoztak vele 2019-ben.

Az említett öltözet egy ruhából, egy kendőből, egy pár kötött harisnyából, egy táskából, egy pár gyönggyel kivarrt lábbeliből és három gyöngyből fűzött ékszerből áll. Mint úgynevezett modern viselet a tradicionális manysi viselet 21. századi újraértelmezése, amely gyakorlat általánosan elterjedt a jelenkori oroszországi kisebbségek körében. A modern viseletek textildarabjainak készítői új anyagokkal dolgoznak, esetenként egyszerűsítik a motívumokat és a szerkezeteket, azonban a gyöngyfűzés technikái a tradicionális eljárásokat követik. Az ékszerek típusa, szerkezete, alapanyaga, színvilága illetve motívumkincse is megegyezik. Jelen melldíszen a kék, sárga, piros és fehér színű gyöngyökből kirajzolódó minta neve ’szél keltette hullám’, amely a 19. századi ékszereknek is jellegzetes motívuma volt különféle variációkban. A feszület hiánya pedig az autentikusság mutatója: a krisztianizációt megelőzően ugyanis az nem tartozott hozzá az „eredeti” obi-ugor tárgyi kultúrához.

A két melldísz gyűjtése között 175 év telt el. Bár időben távol vannak egymástól, regionális és etnikai tekintetben mégis közel. A hasonlóság pedig nem véletlen: a 21. századi hanti és manysi értelmiség kisebbségi identitásának felmutatására tudatosan használja azt az etnikus tárgyi örökséget, amelynek a Reguly-féle melldísz is része. A Reguly Antal által gyűjtött tárgyak pedig eredetiségüket tekintve is unikálisak, hiszen a 19. század első felében még nem indult meg a tudatos és szisztematikus néprajzi gyűjtés az Orosz Birodalomban, így ebből az időszakból nagyon kevés tárgy maradt meg. És bár a melldíszek és más „rokonított” tárgyak nem adnak választ olyan kérdésekre, hogy kulturálisan kik tekinthetők a magyarok rokonainak, vagy hol keressük az „őshazát”, de nélkülözhetetlen részei a kisebbségek örökségének, hiteles forrásai a modern kori etnikai önmegmutatásnak és beszédes példái az identitásszimbólumok kortárs felhasználásának.

Mácsai Boglárka