A háromágú gyertyatartó és a letört angyalfej

A máramarosi gyertyatartó a Néprajzi Múzeum egykori állandó kiállításán a görögkatolikus felekezet jellegzetes tárgyaként évtizedeken át vonzotta a látogatók tekintetét. A készülő gyűjteményi tárlat rendezői ezúttal új szerepben való bemutatását tervezik.

A 19. századi, ember- és angyalfejekkel díszített tárgy finom faragásai különösen sérülékenynek bizonyultak: az egyik kerubfej a több mint száz éves, hányatott múzeumi élete során letört, majd az elem a gyűjteményben hosszú időre el is tűnt. Az 1990-es évek elején farestaurátor egészítette ki a kiállításra kiválasztott tárgyat, az általa faragott fej és az apró szárnyak szinte észrevétlenül simulnak a sorba. Nemrégiben, a gyűjtemény revíziója során azonban előkerült a letört eredeti részlet. Mi a teendő ilyenkor? Cseréljük ki a rekonstrukciót az eredetire, vagy tekintsük a tárgy organikus részének a kiegészítést? Milyen a jó rekonstrukció: láthatatlan vagy éppenséggel jól érzékelhető?

A máramarosi görögkatolikus falusi közösségek a 20. század elején a régi, elavultnak ítélt templomi berendezéseket, liturgikus tárgyakat szívesen kínálták fel a múzeumoknak és a régiségek iránt érdeklődő gyűjtőknek. A vételárból az elöljárók újat vásárolhattak: a csere révén a gyakran rossz állapotú darabokat a kegytárgyipar sokszorosított, de újszerűségében a közösség számára vonzóbb termékei váltották fel.

A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa, Sztripszky Hiador oroszlánrészt vállalt a környék templomi kincseinek megmentésében. Gyűjtőútjairól ládaszámra küldte Budapestre a 18-19. században készült festett, faragott kézművesmunkákat. 1909 nyarán Rahó (Rahiv, Ukrajna) térségében több talpas és fali gyertyatartót is vásárolt. A Néprajzi Osztály igazgatójához Máramarosszigetről (Sighetu Marmatiei, Románia) írt levelében az egyes példányokat „három ágú”, „színezett”, „kerektalpú”, „hosszúkás fali”, „nagy zöld színes faragott”, „fehér festett egyes”, „barna festett egyes” jelzőkkel illette.

Kőrösmező (Jaszinya, Ukrajna) hucul népcsoporthoz tartozó, Galíciából bevándorolt görögkatolikus közössége 1824-ban emelte a község szélén máig álló templomát, a zsindelyfedésű, gerendavázas, tornyos faépületet a Szentháromság tiszteletére szentelték. Sztripszky három talpas, háromágú gyertyatartót vásárolt Kőrösmezőn – feltehetően a templom használaton kívüli felszereléséből. A háromágú gyertyatartó a görögkatolikus liturgia tárgya, mely a húsvéti és a vízkereszti szertartásban kiemelt szerepet kap. A tárgytípus ugyanakkor a közösség otthonaiban is használatban volt, de kicsi a valószínűsége, hogy a néprajzkutató ugyanazon a napon több háztartásban is vásárolhatott volna belőle.

A „3 águ gyertyatartó, gyapjúval átfonott” minden bizonnyal ember- és angyalfejes példányunkat jelenti, a tárgy leírócéduláján is szerepel ez utóbbi adat, bár a gyapjúszálak ma már nem láthatók rajta. A ruszin egyház- és népművészet emblematikus tárgya, a hucul „Szentháromság/Troica-gyertyatartók” típusába tartozik. Analógiáit megtalálhatjuk a térség nagy gyűjteményeiben, a kijevi Ivan Honcsar Múzeum a párdarabját őrzi. A hucul régió népéletét és népzenéjét leíró Oskar Kolberg hívta fel először a figyelmet a tárgytípusra. Tanulmányában leírja, hogy 1884-ben Kolomyja (Ukrajna) városában a vízkereszti templomi szertartás befejeztével a gyülekezet a pap vezetésével kivonult a város folyójához, a hívek kezükben a jellegzetes háromágú gyertyatartót tartották. A kutató feltevése szerint a gyertyatartó előképe a vízkereszti szertartásokon használatos háromágú viaszgyertya, melynek lángját a pap a folyó jegébe vágott keresztalakú lékben oltotta el. A háromágú gyertyatartó Kolberg munkásságától kezdve vált a ruszin népcsoporttal foglalkozó néprajztudomány egyik „nagy témájává”.

A Kőrösmezőn gyűjtött, puhafából faragott, talpas, háromágú gyertyatartó a 19. század második felében készült. Festetlen, dekorativitását a gazdag, áttört faragás és az antropomorf ábrázolás adja. Előoldalán arcokkal nézünk szembe, a tárgy hátsó oldalán a fejeket is hátulról látjuk. Talpa és szára a fém karos gyertyatartók formavilágát idézik, a karok két lendületes, áttört volutából nőnek ki. A test alján a ruszin gyertyatartók hagyományos kellékei, textilbojtot idéző faragott függők lógnak.

A háromágú gyertyatartó és a Szentháromság kapcsolata természetesen asszociatív. Ezen a gyertyatartón, a csészék alatt megjelenő három arc azonban egészen konkrét: középen az Atyaisten, a két szélen a Fiú és a Szentlélek. A széles arccsontú Isten- és a hosszúkás arcú angyal-ábrázolások ritmikus váltakozása, különbözősége kilétüket könnyen felfedhetővé teszi. Az Egyházi gyűjtemény két másik Kőrösmezőn gyűjtött talpas gyertyatartóján a népművészet sajátos alkotói gyakorlatát figyelhetjük meg: a Szentháromság személyeit virágok/rozetták szimbolizálják, helyettesítik.

A karok között megjelenő két arc angyali mivoltát apró szárnyak jelzik. Az angyalok első karába tartozó kerubok és szeráfok hagyományosan több pár szárnyát itt a virágok levelei helyettesítik. Így tesz eleget az ábrázolás a keleti egyházban nagy tekintélynek örvendő Dionüsziosz Areopagitész tanításának, miszerint csak az angyalok első kara láthatja közvetlenül az Istent, míg az alacsonyabb rendűek csak általuk.

A letört kerubfejet ma a tárgy mellett őrizzük a raktárban. Egyelőre nem kerül vissza a tárgyra, a készülő kiállítás muzeológiai problémákat vizsgáló részében a csere kérdése a látogatók előtt is nyitva áll majd.

Sedlmayr Krisztina