Ezek a paraszti kultúra egy-egy tárgyát (formáit, motívumait és stílusát), valamilyen népszokást és az ahhoz tartozó jeleneteket (ünnepek és életfordulóhoz kapcsolódó szokások), valamint a paraszti élet környezetét (településforma, építkezés stb.) dokumentálják. A gyűjtemény elsődlegesen nem képzőművészeti értéke miatt becses, hanem a különféle rajztechnikákkal készített, egy letűnt világ hírmondóiként megörökített tárgyak hiteles ábrázolása miatt.

A rajzok, grafikák és festmények alkotói között festőművészek és tudományos kutatók is vannak. A festőművészek közül néhány művel szerepel Feszty Árpád, Garay Ákos, Benyovszky István, Edvi-Illés Aladár, Horváth Jenő, Juhász Árpád, Koszkol Jenő, Melka Vince, Undi Mária, Vastagh György, Zichy István és mások is, ám a felsorolás nem teljes. A tudósok közül is csak néhány nevet említek: Herman Ottó, Xántus János, Huszka József, László Gyula, Jankó János, Györffy István, Gönczi Ferenc, Gönyey Sándor rajzai is megtalálhatók a rajztárban.

A rajz- és festménygyűjtemény másik nagy csoportját képezik a népi alkotóktól származó különféle grafikai rajzok, papírra készült alkotások; szabásminták, hímzésminták, emléklapok, papírkivágások stb. E munkák készítői különféle szakmák mesterei: asztalos, fafaragó, fazekas, kékfestő, mézes-bábos, szűrszabó, takács, hímzők, pingáló stb., de lehetnek diákok, falusi gyermekek, naiv festők is. Alkotóik eltérő iskolázottsága és a művek rendeltetése alapján még több alcsoportba oszthatók: mesteremberektől származó műhelyrajzok (minták, mustrakönyvek, szabásminták stb.), íróasszonyok hímzésmintái, lakásdíszítésre használt képek, gyermekrajzok, naiv festők rajzai, képei. A gyűjteményben történő kutatást szolgálja a szak-, földrajzi és szerzői mutató, mindhárom naprakész állapotban. A földrajzi mutató hasonló az általános gyakorlathoz, az 1913-as helységnévtár alapján megyénkénti, majd azon belül a települések szerinti betűrendes bontásban. A szerzői mutató a rajzok készítőinek nevét és a rajzok leltári számát tünteti fel. Ha több rajz van egy szerzőtől, akkor emelkedő sorrendben az összes leltári szám egy kartonon van felsorolva.

A gyűjtemény kialakításakor készült egy betűrendes címszókartonrendszer, ez azonban abbamaradt, mert az 1960-as években a rajzgyűjtemény is átállt az egységes, ma is használt, minden gyűjteményre kiterjedő szakmutatórendszer alkalmazására. A rajzgyűjtemény használója részére a címszavak szerinti mutató is használható, de ez csak a 7000-es leltári számig készült el. A szakmutató, földrajzi, szerzői és a címszómutató jól kiegészítik egymást, mind a négy használható az Etnológiai Archívum katalógusában.

A 9062 tételszámból álló nyomatgyűjtemény (jelzete Ny) több mint hetven százaléka képes levelezőlapokból áll. Ezek nemcsak Magyarországról, hanem a világ különböző földrészeiről mutatnak be néprajzi jellegű anyagot. Elsősorban a népviseleteket, a hagyományos életmódot és népszokásokat ábrázolják. Nagy részük a századforduló környékéről való, ezeket gyűjtötték leginkább a magángyűjtők. A beleltározott 9062 nyomatról a 2600 tételszámig készült el a szakmutató. Ezért a kutatónak egyenként át kell néznie a nyomatok nagy részét, ha egy adott témában keres.

 

 

A gyűjtemény muzeológusa: Tasnádi Zsuzsanna

A gyűjteménynek több értékes, egyedi darabja is van, mint például Karacs 1813. évi Magyarország-térképe vagy az 1850. évi úrbéri rendezést követő kataszteritérkép-sorozat, amelyet 1856-1915 között a vármegyei felmérőfelügyelőségek készítettek. A térképek kutathatók leltárkönyv, leírókarton és földrajzi mutató segítségével; egy részük pedig számítógépes adatbázis-kezelő programban (Isis). A térképgyűjtemény nem tartalmazza az 1950-es évektől készülő Magyar Néprajzi atlasz Atlasz munkapéldányait. A gyűjtemény jobb megismeréséhez ajánlatos A Néprajzi Múzeum gyűjteményei című kiadványban (Fejős Zoltán , főszerk., Budapest: Néprajzi Múzeum, 2000) a Térképgyűjtemény című tanulmányt elolvasni.

A gyűjtemény muzeológusa: Tasnádi Zsuzsanna