150 éve a Föld körül VIII.

Kína: a hajókra várva

 

Az expedíció az elsőként felkeresett szuverén állammal, Sziámmal megkötött kereskedelmi szerződés követően Kína felé vette az irányt, hogy a pekingi kormányzattal is hasonlóan előnyös megállapodást üssön nyélbe.

Két hajója előbb Hongkongba, majd Sanghajba érkezett 1869. június 19-én. Az expedíció tudományos személyzetét szállító Friedrich korvettnek onnan Japánba kellett volna tovább vinnie a kutatókat, ám Petz tengernagy a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások befejeztéig – amire csak szeptemberben került sor – maradásra utasította a hajót. Ezalatt a Donau fregatt a Peking kapujának számító Peiho (Haj He) folyó torkolatáig vitte a diplomáciai személyzetet. Az előre nem látható, hosszú várakozást Xántus gyűjtésre és tanulmányutakra használta fel.

Miután Sanghajban és a város közvetlen szomszédságában beszerezte mindazokat a „régiségeket és ritkaságokat”, amelyeket a Nemzeti Múzeum számára kívánatosnak gondolt, a fennmaradó időt az ország belsejébe tett gyűjtő- és tanulmányutakra fordította. Először a Jangcén hajózott fel 950 mérföld távolságra. Útja során egyebek mellett egy olyan jezsuita missziót is meglátogatott, amely arról volt nevezetes, hogy templomának oltárképein Jézust mongol szemekkel, copfokkal, kínai öltözetben ábrázolták.

Egy másik, Ningpóba (Zhejiang északkeleti részén helyezkedik el, Kína egyik legősibb városa) tett útja során elragadtatással írt a város kézművesiparáról: „Láthatók e boltokban, mázos-, selyem-, bronzáruk ezer s ezer változatban, … s minden képzelhető iparcikk, de különösen magára vonja figyelmünket a faipar, mely a faragás netovábbján áll Ningpóban… Igen nevezetes faragásokra megrendelést is tettem; s egy ilyes, melyről azt hinnénk, évek munkája, nyolc nap alatt készen s birtokomban volt.” A ningpói kézművesség gazdagsága Xántus hazaszállított gyűjteményében is tükröződik. Efféle darabokat találunk köztük: „halvány színezetű porczellánok”, „mandarin és két szolgája, igen szép Ningpoi faragványok puhafából”, „áttört és faragott elefántcsont legyező”, de a magyar ipar fejlesztésére gondolva nagy számban vásárolt papír- és selyemszövet mintákat is, és ugyancsak jelentősen gyarapította természetrajzi, könyvészeti és numizmatikai anyagát.

Gyűjtőmunkája tehát eredményesnek bizonyult, ugyanakkor az idő előrehaladtával a magyar és osztrák résztvevők nézeteltérései mind élesebbé váltak – már ekkoriban előrevetítve a később bekövetkezett szakítást. Egy 1869 júliusában Pulszky Ferencnek küldött levelében Xántus ekképpen jellemezte a helyzetet: „Állásunk a hajokon egészen tarthatatlanná vált, s annyi üldöztetésnek vagyunk kitéve, hogy kéntelenek vagyunk kikötőkben mindég és mind az öten parton lakni, daczára a roppant költségeknek.” A szerződéskötést követően ilyen viszonyok közé tértek vissza Pekingből az expedíció diplomáciai tagjai, s indult el a két hajó Japán felé 1869 szeptemberében.

 

Illusztrációk:

  1. Kantoni evezőshajó (Xántus János rajza, Országos Széchényi Könyvtár, Levelestár, Szokoly Viktornak írott levél melléklete)
  2. Makaó (Xántus János által beszerzett fotó, Országos Széchényi Könyvtár, Levelestár, Szokoly Viktornak írott levél melléklete)