Vígan zengjetek, citerák!

Bevezető

A citera az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb népi hangszer volt egykor a hagyományos magyar közösségek zenei életében. Az újjáéledő népzenei mozgalmaknak és az 1990-es évektől szerveződő népzeneoktatásnak köszönhetően napjainkban ismét virágkorát éli. Zenei foglalkozásokhoz már óvodás kortól szívesen használják, mert könnyű megtanulni rajta játszani, és a vendéghúrok miatt a dallam mellett egyszerű kíséret is megszólal. A Néprajzi Múzeum Hangszergyűjteményében található közel 130 citera az ország számos tájegységéről származik.

A citera a 19. századtól vált népszerűvé a paraszti kultúrában. Egyszerű felépítése miatt ügyes kezű falusi emberek is el tudták készíteni. Házi mulatságok, közösségi munkaalkalmak gyakori kísérője volt. Az 1950-es évek művelődéspolitikája nagy figyelmet szentelt a népi kultúra ápolásának, ezért akkoriban a népzenei előadók, hangszerkészítők kiemelt szerephez jutottak. A művelődés helyi szakirányítói énekes-hangszeres csoportokat, szakköröket hoztak létre, ezek zenei kíséretére az egyik legmegfelelőbb hangszernek a citera bizonyult. Az 1990-es évektől, az alap-, közép-, majd felsőfokú művészetoktatás kiépülésével már nemcsak a helyi hagyományok gondozása volt a cél, hanem a szélesebb körben való terjesztés és a magyar népzene anyagának teljesebb használata. Mind a három korszak más típusú hangszereket, zenei repertoárt és oktatási módszereket alkalmazott. A magyarországi hangszertörténeti kutatások viszonylag későn kezdődtek el. Eleinte tisztázatlan volt, mely tudományág illetékes a hangszerek tanulmányozásában. Viski Károly (1883–1945) etnográfus a folkloristák feladatául határozta meg a hangszeren játszott zene vizsgálatát, míg a hangszerek felépítésének és készítésének kutatását a tárgyi néprajz feladatkörébe utalta. A néprajzkutatók akkor még kizárólag a paraszti életforma kellékeként foglalkoztak a gyűjtött hangszerekkel. A hangszeres népzene kutatásának dallamcentrikus vizsgálatai pedig nem terjedtek ki a hangszerek történetének és regionális elterjedtségének felmérésére. A közgyűjtemények összehasonlító tárgymorfológiai kutatása szintén elmaradt. Az alaposabb megismerés a jelenkor feladata: a hangszerek bemutatásánál figyelembe vesszük organológiai, azaz hangszerismereti jellemzőiket, szerkezeti felépítésüket, hangolásukat, valamit azt elmondjuk, milyen alkalmakon szólaltatták meg őket.

Szerző és szerkesztő
Pálóczy Krisztina
Szöveggondozás
Homolya Dávid
Homolya Lilla
Szentirmai Dóra
Grafika, tördelés
DE_FORM
Műtárgyfotók
Garai Edit
Sarnyai Krisztina
Szász Marcell

Nyomdai munkák
Prime Rate Kft.
ISBN 978-615-5682-62-9
© Néprajzi Múzeum
Budapest, 2025

Felelős szerkesztő
dr. Veres Gábor
Felelős kiadó
dr. Kemecsi Lajos
neprajz.hu