Ladik

A nyárfaladik készítése során a könnyedségre és fürgeségre törekedtek. Az egyetlen fából készült ladikba egy vagy két deszkát tettek keresztbe. A ladikot bizony joggal nevezhetjük minden csónak ősének.

A finn hagyományok pontosan őrzik a ladik készítésének titkát: egészséges nyárfából - amelynek kora 100-150 év, átmérője pedig 15 hüvelyk (vagyis kb. 40 cm) - kilenc sing méretű tönköt (kb. 5,4-6 m) levágtak, majd lehántoltak. Az orrot és a fart szemmérték alapján fejszével és gyaluval alakították. A kivájást rövid nyelű ívelt keresztfejű fejszével, szaluval, kapaccsal végezték, majd hántolóval folytatták a külső felületen. A vájat falvastagságát kopogtatással és árral való szurkálással állapították meg. A belső oldal elsimítását keresztirányú gyalulással oldották meg. Belsejét kátránnyal kenték ki. A kátránnyal kezelt ladik négy (deszkából készített) csónak élettartamát is kiszolgálta. Annyira könnyű volt, hogy egy ember könnyedén felkapott egy nyolc singes (kb. 5-5,5 m hosszú) ladikot.

A csónak a finn hétköznapok elválaszthatatlan része, így nem csoda, hogy felbukkan a finn mondákban, a népköltészetben és a találós kérdések között is. A ladikkészítés technológiája azonban az 1940-es években szinte feledésbe merült. A kiállítás bemutatja, hogy ez a tudás mégis tovább él, habár ma már a fafaragóművészekből álló, "Puunkuokkijat" csoport ápolja e hagyományt. A csónakkészítő műhelyekben ugyanis már nem ismerik ezt a különleges eljárást, amely nagyban hasonlít a kárpát-medencei bödönhajók készítésére, s amely ma már nálunk is feledésbe merült.