Megvetés és önbecsülés

A kiállítás különböző, a társadalom és a gazdaság peremére szorított mesterségről, kiváltképp azok képviselőiről szól, jobbára vándoriparosokról, akik az iparűzők közötti társadalmi hierarchia legmarginálisabb rétegét jelentették. Sőt, maguk az iparok egy része sem volt jegyzett mesterség, mindössze kontárok, háziiparosok által, gazdasági kényszerek következtében végzett tevékenység. Kirekesztve korábban a céhrendszerből, később az iparkamarából.

A kiállítás leírja a gazdaságtörténeti folyamatot, és reflektál arra is, hogyan viszonyult a magyar társadalom, de általában a vándoriparosokat alkalmazó helyi társadalom ezekhez az emberekhez, milyen képet alakított ki róluk, ábrázolásuk hogyan tematizálódott, másfelől pedig hogyan járultak hozzá e mesterségek az etnikus önkép kialakulásához, a nemzeti kultúra megfogalmazásához.

Üstfoltozók
Talán az üstfoltozó, az üstkészítő figurája nyúlik leginkább a távoli évszázadokba. Shakespeare Makrancos hölgyének Huncfut Kristóf álmodozó üstfoltozója, majd John Bunyon, az üstfoltozóból lett prédikátor, a Zarándok útja olvasott szerzője igazolják ezt. A közép-európai társadalomtörténetben a kalderások töltik be ezt a szerepet, dokumentálhatóan a 18. század végétől. A 20. század közepétől aztán körükből nőnek ki a "cigány-királyok".

Drótosok/bádogosok
A drótos mesterség a 18. század első évtizedeiben Felső-Magyarország nyugati, a Cseh-morva területekkel határos megyéiben alakult ki, majd hamarosan átterjedt kisebb szepességi körzetekre. A Nagyrovnóban "létre jött" mesterség első képviselői még csak edények drótozásával foglalkoztak, legfeljebb egér és patkány csapdákat készítettek. A 19. század második felére az egész Európát, sőt Észak-Amerika egy részét is behálózó drótosok telephelyeket hoztak létre, sőt manufaktúrákat alapítottak, ahol bádogos termékeket gyártottak, s kialakították a házaló kereskedés hálózatát is.

Teknőkészítők
A teknő és fakanálkészítés munkája a 19-20. század fordulójára etnicizálódott: ekkorra beás cigány mesterségnek számított. Korábban szlovák és román, jobbára keményfából dolgozó háziiparosok állították elő az egy fából készített használati eszközöket. A 19. század elején a román nyelvterületről érkező cigány teknőkészítők többsége még időszakosan vándorló volt, a 20. század közepére azonban letelepültek. A korai fényképfelvételeken a teknővájók erdei telepeken, családjuk társaságában dolgoztak, s egyszerre több család alkotta közösségben éltek.

A kiállítás megvalósításában a Néprajzi Múzeum együttműködő partnere a szlovákiai Považské múzeum, Žilina.

Kurátor: Szuhay Péter
Társkurátor: Katarina Hollanova, Kerék Eszter