Kiállítás

Íszt szájd sztori – határtalan szerelmek

Vegyes házasságok történetei és tárgyi emlékei (Néprajz az Operában 11.) 2017. máj. 17. - 2017. júl. 16.
Az Erkel Színházban látható kamarakiállításunkban Magyarországon vegyes házasságban élő párok mesélik el saját történetüket a tárgyaikon keresztül.

 

A Néprajzi Múzeum 2010–2014 között tárgyközpontú kutatást végzett a Budapesten élő arab, ázsiai, dél-amerikai, indiai, orosz és török bevándorlók körében. Ennek eredményeként tanulmánykötetben és képes albumban mutatta be, hogy milyen élethelyzetek, történetek, sorsok sűrűsödhetnek a bevándorlók számára fontos tárgyakban. A kutatásban számos vegyes házasságban élő pár vagy annak egyik tagja részt vett.
A kamarakiállítás témája a West Side Story című musical történetének ellenpontozása: olyan, bevándorlók és magyarok között kialakult szerelmek bemutatása, amelyek beteljesültek, együttéléssel, házassággal, családalapítással végződtek. Hiszen az emberek mobilitásának egyik állandó mozgatórugója egy másik kultúrából származó pár választása.


Gyakran nem a különbségek nagysága és mibenléte – legyenek azok etnikai, faji, vallási, életkori, iskolai végzettségtől függő vagy társadalmi eltérések – miatt húzódik határ két ember között, hanem mert a közösségük endogámnak tekinti magát, azt várva tagjaitól, hogy csakis egymás között házasodjanak. A „határátlépőket” kisebb-nagyobb szankciókkal sújthatják, amibe egyesek belebuknak, mások kapcsolata a „ketten mindenki ellen” helyzetben éppen hogy megszilárdulhat. Helyzetükből adódóan a vegyes házasságban élők fontos szerepet játszhatnak a közösségeik közötti politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok kialakításában és ápolásában, s gyermekeik szintén számos módon kapcsolódhatnak szüleik közösségéhez, nemzetéhez.


A bevándorlók személyes tárgyai ritkán válnak múzeumi tárgyakká, hiszen nap mint nap használják vagy a környezetükben szeretik tartani őket. A kiállítás az ő segítségükkel és tárgykölcsönzésüknek köszönhetően valósulhatott meg.

Kurátor: Földessy Edina

Munkatársak: Vörös Gabriella, Szeljak György

Helyszín: Erkel Szinház, Bartók Béla terem

JEGYEK