A szendrőládi szilácskosár

A Néprajzi Múzeum Képek a magyarországi cigányság XX. századi történetéből című kiállításának 1992. évi előkészületei során került elő egy 1950-ben Szendrőládon készült felvétel. A fotón egy Chaplinre hasonlító férfi áll, mindkét oldalán egy-egy vele egyező magasságú, egymásba helyezett szilácskosarakból épített oszlopot tart. A felvételt Szolnoky Lajos készítette, a kép F 96636 szám alatt került a gyűjteménybe, a következő megjegyzéssel: „A kosarakat a fülük segítségével két hosszú mogyorófapálcára fűzik fel, s így viszik a vásárra. Szendrőládi cigányok készítik. Egy oszlopban 40–50 is elfér.” S megtudhattuk azt is, hogy a felvételen megörökített férfi Horváth Lajos.

A Mesterség Gyűjtemény akkori muzeológusa tárgyakkal is dokumentálta a lenyűgöző látványt. A kosár elkészültét több lépcsőben, egy-egy munkafázist demonstráló pillanatban, azaz tárgyban mutatta be: 1. „Feketegyűrűbokor hasítéka/Kétujjnyi vastag egyenes feketegyűrűágból hasított vékony lemez, amikor éppen hasítják/Parázs felett megfüllesztett ág, melyet meleg állapotban a kívánt vékonyságra lehet hasogatni”; 2. „Szilácskosár kávája/Köralakúra meghajlított mogyoróvessző, amit a két vége találkozásánál feketegyűrűből hasított szíjjács segítségével kötöttek össze”; 3. „Szilácskosár kávája a beleszerelt anyagbordával/Karikaformára meghajlított és sziláccsal összekötözött mogyoróvessző, melynek két szembelévő oldalát egymással párhuzamosan beerősített szilácsbordák kötik össze”; 4. „Bekarózott szilácskosár/Mogyoróvessző karika, melynek egyik oldalából ívesen meghajló szilácsbordák állnak ki”; 5. „Bekarózott és elkezdett fonat szilácskosár/Mogyoróvesszőből készült karika, melynek egyik oldalából ívesen meghajló szilácsbordák állnak ki, s e bordák között megkezdett szilácsfonás látható”; 6. „Szilácskosár”.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy több mint negyven évvel később fonnak-e még ilyen kosarat a faluban, és ha igen, végignézhetnénk-e néhány elkészítését, nem mellesleg pedig, végre közelről is láthatnánk, ami távolról oly szépnek tűnt. Így találkoztunk két aktív mesterrel, Káló Károllyal és vejével, Rácz Boldizsárral. A kiállításra aztán Bozzi Vera végigfotózta a munkafolyamatot: a nyersanyag, a szilács pállításától a kosár kötéséig, s a már álló kiállításban a két férfi mutatta be tudományát a közönségnek. A Soros Alapítvány tíz éves születésnapi rendezvényén az ELTE központi épületében Rácz Boldizsár a roma integrációhoz kapcsolódó kiállításon is tartott bemutatót.

Az erős tartású és nyűhető, félgömb alakú szilácskosarakat előbb a rudabányai ércbányákban használták, tucatszám, miként a szendrői vármunkáknál a puhafából kivájt melencéket, kisteknőket. Az alacsony és szűk járatokban ilyen kosarakban húzták ki az ércet is, meg a meddőt is. Nemcsak a faluban, hanem az egész környéken a XX. században a paraszti üzemek számára előállított szilácskosarak készítése kifejezetten cigány munkának számított. Az egyik alapanyagát, a feketegyűrűfa, azaz tatár juhar (Acer tataricum) husángokat parázs fölött pállították, majd haját (kérgét) lehúzva éles késsel vékony pántokra hasogatták, s közvetlenül a kosár készítése előtt beáztatták. A kávát egy másik faanyagból, mogyoróvesszőből hajlították kör alakba, arra kötötték aztán a tatár juharból hasogatott pántokat (a szilácsokat) a félgömb formájú kosarak készítéséhez. A paraszti gazdaságokban használt erős tartású kosarak sorozatot is kitehettek. A 3-4 egymásba illeszthető, különböző méretű kosár a meggyszedéstől a krumpli ásásig számtalan munkában szolgálhatta használóit. Amikor Horváth Lajos 1950 januárjában elindult kosaraival a vásárba, a parasztok még jobbára nem álltak be a téeszbe.

Annak köszönhetően, hogy 1993-ban a Néprajzi Múzeum vásárolt a két férfi kosaraiból és azokat kiállításon mutatta be, s hogy ezt követően Rácz Boldizsár több alkalommal is részt vett kulturális rendezvényeken, bemutatót is tartott, megkapta a népművészet mestere kitüntetést, tudása és munkája felértékelődött, majdan ez adta presztízsének alapját. 2001-ben bekövetkezett halála után nem sokkal sírkövére szilácskosarat vésettek. Tíz évvel később az Art on Lake című városligeti „tavi” kiállításon – El Hasszán Róza és a kosárkötő mesterek együttműködésének eredményeként – egy hatalmas felkiáltójel adta hírül a világnak a szendrőládiak tudásának folytonosságát.

Szuhay Péter