Hamis a baba

Alighanem minden múzeum gyűjteményében akadnak rejtélyes tárgyak. Nem ismerjük az eredetüket, nem tudjuk, mikor és kitől kerültek oda, esetleg azt sem, hogy eredeti vagy hamis tárgyról van-e szó. A szóban forgó emberalakos figura „halmozottan hátrányos helyzetű”. Jelenlegi azonosító száma 1970-ből való, de visel egy olyat is, amelyet 1921-ben kapott, ugyanakkor felbukkan az Iparművészeti Múzeum által 1898-ban a Néprajzi Múzeumnak átadott tárgyak listáján, noha csak 1907-ben került Magyarországra. Néha a kevesebb valóban több lehet, de ezen a tárgyon még további „azonosító” számok is szerepeltek. Végül ezek egyike vezette nyomra a muzeológust.

A tárgyat mintegy 250 társával együtt 1908-ban vásárolta meg az Iparművészeti Múzeum a tragikus sorsú Horti Pál (1865–1907) képzőművész özvegyétől. A tragédia első felvonása az 1904. évi St. Louis-i világkiállítás volt, ahova Horti azzal a feladattal utazott, hogy a magyar kiállítás anyagát rendezze, melynek installációját is ő tervezte. A választás nem véletlenül esett rá, hiszen az iparművészet számos ágában maradandót alkotott. Ő volt az Art Nouveau egyik magyarországi úttörője. A St. Louis-i világkiállítás mindazonáltal új irányt szabott érdeklődésének. Az ott szerzett ismeretek fordították figyelmét a magyar őstörténet és őshazakutatás felé. Alighanem részben a korabeli diffúzionizmus, részben a magyarok eredetével kapcsolatos hazai viták hatása alá kerülve, teljesen átadta magát a sumér–hun–magyar stb. rokonság elméletének, azzal kiegészítve, hogy a rokonság kiterjedt különböző észak-amerikai és mexikói, sőt perui népekre és kultúrákra is. E kapcsolatrendszer kontinentális léptékű feltárása érdekében döntött úgy, hogy a világkiállítást követően nem tér haza, hanem Amerikában marad, hogy az „indiánus” háziipart, az azték művészetet és építészeti emlékeket tanulmányozza, majd Kínán, Japánon és Indián keresztül térjen haza. 1906 júliusában szállt partra a mexikói Veracruzban, és mintegy három hónap alatt keresztülszelte az országot, melynek nyugati partvidéke tette a legnagyobb benyomást rá, minthogy az ott élő őslakos népek nyelvében és anyagi kultúrájában találta a legtöbb magyarral rokon elemet.
Útja során mintegy 450 régészeti leletet és néprajzi tárgyat gyűjtött, illetve akvarellt és gipszmásolatot készített olyan tárgyakról, amelyeket nem tudott eredetiben megszerezni. A gipszmásolatok egy része eredetiről készült negatív, míg mások abból öntött pozitívok. Lapos háta miatt ugyanezzel a technikával készülhetett az általunk bemutatott tárgy is, ám ennek anyaga kerámia, és Horti készen vásárolhatta. Noha Horti nem volt a mexikói régészet szakértője, kétéves amerikai tanulmányai alapján látnia kellett, hogy hamisítványról van szó. Méghozzá egy különös hibrid hamisítványról. A tárgy érdekessége ugyanis az, hogy míg fejrésze jól megfeleltethető a Kr. e. 100 és Kr. u. 750 közötti közép-mexikói teotihuacáni szobrok arcmegjelenítésének és fejdíszének, addig hasán az illat jelentésű kínai xiang írásjegy (香) tükörképe látható.

Feltehetően egy olyan, sorozatban préselt szuvenírről van szó, amelyre a jobb eladhatóság kedvéért került rá, valószínűleg a sorozatgyártás következtében átfordult kínai írásjegy, s ez alapján a szobrocska inkább Mexikóban, semmint Kínában készülhetett, ahol Horti mindössze néhány napot időzött, útban hazafelé. Haza azonban már nem érkezett meg, mert Mexikóban szerzett maláriás megbetegedése következtében 1907. május 25-én Bombayben meghalt. Gyűjteményét az Iparművészeti Múzeum vásárolta meg, ahonnan több részletben, immár „rejtélyes”, ismeretlen eredetű gyűjteményként a Néprajzi Múzeumba került. De mint láttuk, története visszafelé gombolyítva felfejthetőnek bizonyult.

Gyarmati János

Néprajzi Múzeum
Leltári szám: 70.70.53