A Néprajzi Múzeum vándorkiállítása Vetovoban, Bulgáriában

A 2022 óta zajló kutatásunkról itt írtunk, a kutatásban szereplő tárgyak és fotók forrásközösségeinek bemutató vándorkiállításról itt írtunk. Bulgáriai kutatásainkat szoros figyelem kíséri a török és tatár közösségek részéről, azokon a településeken, ahol korábban Györffy István is gyűjtött, vagy ahol mi (is) jártunk Zatykó Vivien kolléganőmmel. A munkánkat bemutató vándorkiállítás első állomása Vetovo volt, ahol ma az egyik legnagyobb tatár közösség él Bulgáriában. A kiállítást május 18-án, szombaton, a Tepreş fesztiválon mutattuk be, amely több jelentést is magába sűrít.  

A Tepreş, vagy ahogy a törökök leggyakrabban nevezik Hıdrellez ünnepe az iszlám felvétele előtti időkben gyökerezik. Nemcsak Törökországban (vagy korábban az Oszmán Birodalom területén), hanem Közép-Ázsia és a Közel-Kelet számos török eredetű népcsoportjánál ismert a tavasz ünneplése, a zöldellő természet és a nyár érkezésének köszöntése. Ezek a népek gazdag állattartó hagyományokkal rendelkeznek, így ez az időszak nagyon fontos volt a megélhetés, a nyájak és az emberi közösségek jóléte miatt. A Tepreş (Tepreç, Depreş) szó maga is erre utal, a krími tatár depreşmek szóból származik, ami azt jelenti, hogy feléledni, újjáéledni. Az ünnep beépült az iszlám hagyományokba is, de a keresztény kultúrkörben is megtalálható a párhuzama, ahol leginkább a Szent György napi hagyományokkal rokonítható.  

A tatárok régen összegyűltek a sarjadó réten, lovakat áldoztak (kurban), kör alakba ülve közösen étkeztek, és számos hagyományos szórakoztató tevékenység is előkerült ilyenkor, mint például a tatár birkózás (Tatar güreşi), számos gyerekjáték, tánc, ének.  

2015 óta azonban hivatalosan is a Tepreşhez kapcsolódik az 1944-ben deportált több százezer krími tatár emberről való megemlékezés. A szovjet Oroszország forrásokkal igazolhatóan közel 200 ezer embert (valójában ennek a többszörösét, de legalább a dupláját, erre közvetett adatok és becslések vannak) néhány nap leforgása alatt marhavagonokba zárva, étlen, szomjan kitelepítették Üzbegisztán lakatlan, kietlen részeire. A vád a náci Németországgal való kollaboráció volt, ami azonban minden alapot nélkülözött. Sokan már a több napig tartó út közben életüket vesztették, akik pedig túlélték, azoknak az éhezéssel, tífusszal és fagyhalállal kellett megküzdeniük. Az 1980-as években nyílt lehetőségük a visszatelepedésre, és az emberek döntő többsége így döntött annak ellenére, hogy Krímben semmijük sem volt, újra kellett kezdeniük az életet. A viszonylagos nyugalom 2014-ig tartott, amikor a krími tatárok újfent az orosz agresszióval találták szembe magukat. Sokan Törökországba menekültek, vagy Ukrajna nyugatabbi területeire, Kijevbe költöztek. Itt Vetovoban a megemlékezés a tatár mahalle (negyed) dzsámijában tartott mevliten (imaalkalom) volt.  

A bulgáriai tatárok példaként tekintenek az Ukrajnában élő krími tatárokra, akik előrébb tartanak abban a folyamatban, hogy megfogalmazzák és láthatóvá tegyék etnikai identitásukat. A Krímből elmenekült tatárok számára pedig a diaszpóra közösségek szolgálnak most forrásként, részben mivel nem férnek hozzá a Bahcsiszerájban, Kercsben és más, korábban tatárlakta területeken őrzött gyűjteményekhez. Éppen ezért kiállításunk sokak számára mutatott fel egy újabb hiteles forrást az etnikai identitás és kultúra megőrzéséhez.  

Paréj Gabriella 

muzeológus 

Európa-gyűjtemény