Szobor és gyertyatartó Pilinyből

 

„Oláh cigány bálvány” és „oláh cigány gyertyatartó” – téglaégető közösség két egyedi készítésű tárgya, amelyeket Báró Nyáry Albert 1910-ben gyűjtött a Nógrád megyei Pilinyben, bő száz év elteltével pedig Szuhay Péter szólaltatja meg őket.

Báró Nyáry Albert (1871–1933) 1910-ben Pilinyben a leltárkönyv tanúsága szerint egy „oláh cigány bálvány”-nak, és egy „oláh cigány gyertyatartó”-nak nevezett, agyagból formázott és égetett tárgyat gyűjtött. Ugyanebben az időben, ugyancsak itt fényképfelvételeket is készített: kemencét építő cigányokról, illetve egy teknővájó kompániáról, mindkét esetben munka- és csoportképet is rögzítve. Július utóján járhatunk, a teknővájók csoportja mögött gabonakereszteket látni. A teknővájók, másképpen beás cigányok, ekkori elnevezéssel román anyanyelvük miatt „oláh cigányok” még időszakosan vándorlók. A téglavetők letelepedettek, a korabeli anyakönyvek tanúsága szerint a környékről, akár a közeli Endrefalváról is érkezhettek. Írhatták róluk, hogy téglaverő, téglaégető, vályogvető, vagy akár csak sármunkás. Késő tavasztól kora őszig élhettek itt családjukkal, alkalmi kunyhóban.

Piliny rendkívül gazdag régészeti leletekben: a Várhegyen megtelepedett bronzkori népesség a pilinyi kultúra nevet kapta, de feltártak honfoglaláskori temetőt is. A várhegyen ásatott Nyáry Albert Kubinyi Ferenc régésszel és itteni birtokossal. Nyáry egyszerre volt régész, etnográfus és képzőművész. Amikor a két téglaégető család a Wattay vagy Kubinyi uradalomnak dolgozott, s amikor a teknősök edényeket vájtak, akkor is itt tartózkodott Nyáry Albert, s szerezte meg a bemutatott tárgyakat. Minden kétséget kizáróan mondhatjuk, hogy akkortájt készítették azokat a téglaégetők, ilyen leleteket a korábbi korszakok nem hagytak ránk. De miért mondja a gyűjtő a tárgyakra, hogy „oláh cigány”? Mert a teknővájóktól vásárolta, kapta? Vagy a téglaégetőktől, csak nem tett különbséget a két nyelvi és etnikai cigány csoport között, s az „archaikusabb” csoport nevét használta? S miért „bálvány”? Pogány istenként vagy pogány szentként tisztelték? Netán az égetés sikerét tulajdonították neki? Vagy egyszerűen csak egy szobrocska, egy alkalmi művészi alkotás? A kunyhó dísze, a gyerekek játékszere, vagy ajándék a megrendelőnek, a földesúrnak? Csak találgathatunk. Száz évvel később kérdezgetve, és a műtárgy másolatát mutatva az egykori téglaégetők leszármazottainak, addig jutunk, hogy a még az 1990-es évek elején a Becskeden kemencét építő csoport tagjai emlékeznek arra, hogy a gyerekek számára készülhettek sárból formált és kiégetett állatkák vagy piciny építőtéglák.

Ha a szobrocska történetét nem is tudjuk, de a téglakészítés menetét ismerjük. Ennek első lépése az agyagföld kitermelése, domboldalból való ledöntése volt. Ezt követte a föld egy részének 30–40 cm vastagságú elterítése, belocsolása, lábbal való átgyúrása, majd kapával háromszori átvágása. Az így kapott formázható sarat a férfiak talicskázták fel az asztalra, és az asszonyok abból formázták meg vetőforma segítségével a téglát, s vetették ki a simára elkészített, homokkal beszórt placcra. A félszáraz téglákat aztán az oldalukra fordították a gyorsabb száradás érdekében, majd a nyers téglákat behordták a szárító alá, hogy helyet adjanak a következő tégláknak. Az elsőnek kiszáradt téglákat behordták a kemencébe, kialakítva a tűzteret és a füstjáratokat. A kész kemencében pár napig „kistűzön” a téglák további szárítása folyt, mely a vízgőzök teljes távozásáig tartott. Ezek után a kemence külső, „köpönyeggel” takart részét agyagos sárral körbetapasztották, és leszűkítették a tüzelőnyílást, s megkezdődhetett a folyamatos égetés, a „nagytűz” időszaka. Ettől az időtől kezdve a tűzteret folyamatosan fűtötték ölfával. A nagytűz kezdete után 2-3 nappal a kemence tetején vörösen izzó területeket folyamatosan földdel takarták be. A kemence tetejének teljes betakarása jelezte, hogy készen lettek az égetéssel. Ekkor utoljára telerakták ölfával a tűzteret és befalazták, betapasztották a nyílást. Az egy hétig tartó kihűlés után kiszedhető volt a többtízezernyi tégla.

És feltehetőleg ekkor és így vették ki a szobrot és a gyertyatartót is.