Néprajzi Múzeum
Budapest 1146, Dózsa György út 35.
Telefon: +36 1 474 2100
E-mail: info@neprajz.hu
Sváb sorsok öltözékeken keresztül a Néprajzi Múzeumban
Milyen történeteket hordoznak öltözékeink? Képesek-e a múlt titkait feltárni, az egyének, családok, népcsoportok sorsát megjeleníteni? A Néprajzi Múzeum vendégkiállítása az ulmi Dunai Svábok Központi Múzeumából érkezik, hogy csodaszép viseleteken keresztül tárja fel a Duna menti német lányok és asszonyok életének örömteli és traumatikus eseményeit.
„Tavasz van, és a 13 éves Elisabeth tele van várakozással: első báljára készül. Édesanyja nagy gondot fordít arra, hogy tökéletesen öltöztesse fel. A fehér inget hímzett virág és Elisabeth monogramja díszíti. A rakott szoknya, amely minden perdülésnél kiszélesedik, messziről ragyog. Az, hogy a lányok ilyen színes ruhákat viselnek, a magyar kultúra hatásának köszönhető, és csak jó tíz éve szokás a faluban. Kremerék az anyagot valószínűleg még évekkel korábban megvették: a szomszédos Gyönkön két nagyobb bolt működött. A zsidó tulajdonosok különösen jó minőségű és divatos anyagokat árultak – éppen az első bálra valókat is. Elisabeth számára azonban az első bál egyben az utolsó is: családját 1947 augusztusában kitelepítik Magyarországról” - olvashatjuk egy szakadáti báli ruháról a Súlyos anyag című kiállításban. Ami csak egyetlen a megjelenített történetek közül.
A ruha személyiségünk egyik látható része: megmutatja, hogy kik vagyunk, kik szeretnénk lenni vagy kiknek kell lennünk. Mielőtt a ruhadarabokat tömegesen gyártották volna, minden öltözék egyedi darab volt, amely egy meghatározott személy számára készült. Ezek nemcsak viselőjük alakjáról, koráról, társadalmi és gazdasági helyzetéről, felekezeti és etnikai közösségéről árulkodtak, hanem arról is, hogy milyen ünnepre, eseményre készültek. Idővel ezekbe az öltözékekbe ezernyi emlék szövődött: a boldogság ígérete, a veszteség, a gyász, a félelem, a fájdalom és az újrakezdés reménye.
Az ulmi Dunai Svábok Központi Múzeuma (Donauschwäbisches Zentralmuseum, DZM) vendégkiállítása a Duna menti német lányok és asszonyok sorsáról szól 20 viseleten keresztül az 1880–1980 közötti időszakból. A tárlaton olyan unikális alkotások is láthatók lesznek, mint a Bécsben született festőnő, Erna Piffl (1904–1987) magyarországi német falvak viseleteiről készült akvarelljei.
A kiállítás két kérdésre keresi a választ: hogyan alakították a nők ruháikat és hogyan alakította őket a ruha? A tárlat az ünnepi viseletek és egykori tulajdonosaik személyes történetének segítségével egyrészt a női lét fontos állomásait mutatja be a gyermekkortól a házasságon keresztül az idős korig, másrészt elénk tárul a németek 20. századi történelme, köztük a második világháborút követő tragikus események: a malenkij robot és a kitelepítés.
Menyasszonyok, ünneplő családok, templomba járó lányok, életüktől megfosztott svábok öltözékei beszélnek a takarékosság és a reprezentáció, a hagyomány és a vallásosság, az emlékezés és a felejtés viszonyáról, a varrással, kötéssel, horgolással, hímzéssel, a ruha tisztántartásával járó feladatokról, azok változásáról, a nagy történelmi események mindennapi életre gyakorolt hatásáról.
Az DZM a délkelet-európai német kisebbség történetét és kultúráját gyűjti és kutatja. Az 1920-as évek óta használt dunai sváb (Donauschwaben) kifejezés annak az 500 ezer németnek az utódait jelöli, akik a 18–19. században a Duna folyását követve vándoroltak ki és telepedtek le a történelmi Magyarország különböző területein: Tolna, Baranya és Somogy térségében (Schwäbische Türkei), a Dunántúli-középhegységben, Békésben, Bácskában, Bánátban, Szerémségben, Szlavóniában és Szatmárban. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után Magyarország, Jugoszlávia és Románia állampolgárai lettek. Történetükben igazi törést a második világháború hozott: a háború végén a teljes német népcsoportot a nemzetiszocialistákkal való együttműködéssel vádolták. A legtöbb dunai sváb elmenekült vagy erőszakkal kitelepítették otthonából, sokan meghaltak jugoszláviai internálótáborokban vagy kényszermunkán a Szovjetunióban. Utódaik ma a világ különböző pontjain élnek, hazánkban ma csaknem 143 ezren vallják magukat magyarországi németnek. Történetüket ezúttal öltözékeik és viselőik közvetítik.
A DZM textilgyűjteménye közel 12.000 ruhát őriz. Többségében az 1940-es évekből származó női öltözetdarabokat, melyeket a családok menekülés vagy kitelepítés során vittek magukkal, majd emlék gyanánt őrizték. Nagy arányban ünnepi, vasárnapi ruhákat, hiszen a nők a legdrágább darabokat mentették meg. Tulajdonosa főként sorstársai körében, a Németországba kitelepítettek találkozóin vette fel – miközben a valós életben külsőleg már az új környezethez kellett igazodnia, saját jövőjük érdekében.
Új környezetükben azonban szembesülniük kellett azzal, hogy ezekkel a ruhákkal saját különállóságukat, idegenségüket erősítik. Így a legjobb darabok a szekrény mélyére kerültek, az egykori szülőföld emléktárgyaiként gyakran évtizedekig őrizték őket, mielőtt múzeumba kerültek.
A 2026. január 25-ig látogatható időszaki kiállításhoz tárlatvezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak. Júniusban például 18-án, szerdán és 20-án, pénteken 12 órakor, 28-án és 19-én, szombaton 11 órától tekinthetjük meg a tárlatot a téma szakértőivel. A felsőtagozatos és középiskolás diákok előre egyeztetett időpontban „Trendetek ellen” címmel vitaszínházon vehetnek részt, ahol aktív résztvevőként vizsgálhatják meg a közösségi normákhoz való igazodás és az egyéni döntés határait. Az óvodásokat és az alsósokat „A nagymama gardróbja címen mesés foglalkozás várja, ahol beszélő ruhákkal, szerelemes levéllel, titkokat rejtő kendőkkel és más varázslatokkal kalandozhatnak a múlt labirintusában.
Kurátor: Henrike Hampe - Dunai Svábok Központi Múzeuma
Szakmai felelős: Lackner Mónika, Vass Erika
Schwäbische Schicksale in Kleidungsstücken im Ethnographfischen Museum Budapest
Welche Geschichten tragen unsere Kleider in sich? Können sie wohl die Geheimnisse der Vergangenheit enthüllen und das Schicksal von Einzelnen, Familien und Volksgruppen sichtbar machen? Die Gastausstellung imdes Ethnographfischen Museums, vermittelt vom Donauschwäbischen Zentralmuseum Ulm, entfaltet an einer Reihe prachtvoller Trachten die freudigen wie traumatischen Erlebnisse donauschwäbischer Mädchen und Frauen. Die Ausstellung ist vom 6. Juni 2025 bis zum 25. Januar 2026 zu sehen.
„Es ist Frühling, und die dreizehnjährige Elisabeth ist voller Vorfreude: Sie bereitet sich auf ihren ersten Ball vor. Ihre Mutter legt größte Sorgfalt darauf, sie perfekt anzukleiden. Das weiße Hemd ziert eine gestickte Blume sowie Elisabeths Monogramm. Der weite Rock schimmert schon von Weitem. Dass die Mädchen so farbenprächtige Kleider tragen, ist einem guten Jahrzehnt ungarischen Kultureinflusses zu verdanken – eine Neuerung im Dorf.
Wahrscheinlich hat die Familie Kremer den Stoff schon Jahre zuvor gekauft: Im benachbarten Jink gab es zwei größere Geschäfte. Die jüdischen Besitzer verkauften außerordentlich hochwertige und modische Stoffe – darunter genau die für den ersten Ball geeigneten. Für Elisabeth schien aber dieser Ball zugleich der letzte zu sein: Im August 1947 wurde ihre Familie aus Ungarn vertrieben“, liest man im Ausstellungstext zu einem Ballkleid aus Sagetal. Eine von vielen persönlichen Geschichten…
Kleidung ist ein sichtbarer Teil unserer Persönlichkeit: Sie zeigt, wer wir sind, wer wir sein wollen – oder eben wer wir sein müssen. Bevor Kleidungsstücke in Massenproduktion gefertigt wurden, war jedes Einzelstück maßgeschneidert für eine bestimmte Person. Trachten verrieten nicht nur etwas über Status, Alter, gesellschaftliche Lage oder Vermögensverhältnisse, Konfession oder ethnische Herkunft, sondern auch, für welchen Anlass oder welches Fest sie bestimmt waren. Mit der Zeit haben diese Gewänder unzählige Erinnerungen aufgenommen: Versprechen von Glück, von Verlust und Trauer, von Angst, Schmerz und der Hoffnung auf einen Neubeginn.
Die Gastausstellung des Donauschwäbischen Zentralmuseums Ulm (DZM) erzählt am Beispiel von zwanzig Trachten aus der Zeit von 1880 bis 1980 das Schicksal donauschwäbischer Mädchen und Frauen. Zu sehen sein werden auch einzigartige Kunstwerke wie die Aquarelle der in Wien geborenen Malerin Erna Piffl (1904–1987) über Trachten aus ungarndeutschen Dörfern.
Die Ausstellung widmet sich zwei Fragestellungen: Wie haben Frauen ihre Kleidung gestaltet – und wie hat die Kleidung die Frauen geprägt? Anhand festlicher Trachten und der Lebensgeschichten ihrer einstigen Trägerinnen werden einerseits die wichtigsten Stationen weiblichen Lebens vom Kindes- über das Eheleben bis ins Alter erlebbar, andererseits spiegeln sich in den Exponaten die deutsche Geschichte des 20. Jahrhunderts, insbesondere die tragischen Ereignisse nach dem Zweiten Weltkrieg: Verschleppung und Vertreibung.
Brauttrachten, Festtagskleider, Sonntagstrachten für den Kirchenbesuch, Kleider von Donauschwäbinnen, denen das Leben entrissen wurde – sie alle erzählen von Sparsamkeit und Repräsentation, von Tradition und Frömmigkeit, von Erinnern und Vergessen, von Nähen, Stricken, Häkeln, Sticken und Pflegen der Kleidung, von Wandel und von den Auswirkungen großer historischer Ereignisse auf den Alltag.
Das DZM sammelt und erforscht Geschichte und Kultur der deutschsprachigen Minderheit in Südosteuropa. Seit den 1920er Jahren bezeichnet der Begriff „Donauschwaben“ die Nachkommen der rund 500.000 Deutschen, die im 18. und 19. Jahrhundert entlang der Donau in die damalige historische Ungarnregion ausgewandert sind: in die Gebiete der Tolnau, der Branau und der Schomodei (die sogenannte „Schwäbische Türkei“), ins Transdanubische Mittelgebirge, nach Bekesch, in die Batschka, in dasen Banat, nach Syrmien, Slawonien und Sathmar. Mit dem Zerfall der Österreichisch-Ungarischen Monarchie wurden sie Bürger Ungarns, Jugoslawiens bzw. Rumäniens.
Einen tiefen Bruch brachte der Zweite Weltkrieg: Am Kriegsende wurde die gesamte Volksgruppe der Kooperation mit den Nationalsozialisten beschuldigt. Die meisten Donauschwaben flohen oder wurden gewaltsam vertrieben, viele starben in jugoslawischen Internierungslagern oder bei Zwangsarbeit in der Sowjetunion. Heute leben ihre Nachfahren in aller Welt; in Ungarn bekennen sich knapp 143.000 Menschen zur deutschen Nationalität. Diesmal erzählen ihre Trachten und Trägerinnen ihre Geschichte.
Die Textilsammlung des DZM umfasst um die 12.000 Gewandstücke, überwiegend aus den 1940er Jahren – jene Festtagskleider, die Familien bei Flucht oder Vertreibung mitnahmen und als Erinnerungsstücke bewahrten. Es handelt sich dabei vorwiegend um Sonntags- und Feiertagsgewänder, weil gerade die schönsten Stücke bewahrt wurden. Ihre Trägerinnen trugen sie meist zu Treffen unter Schicksalsgenossen in Deutschland, obwohl sie sich im Alltag äußerlich ihrer neuen Umgebung anpassen mussten, um ihre Zukunft zu sichern.
Gleichzeitig mussten sie erkennen, dass gerade diese Trachten ihr Anderssein und ihre Fremdheit in der neuen Heimat betonten. So verschwanden die besten Stücke in den Tiefen der Schränke und wurden über Jahrzehnte als Erinnerungsstücke gehütet, ehe sie ins Museum gelangten.