Néprajzi Múzeum
Budapest 1146, Dózsa György út 35.
Telefon: +36 1 474 2100
E-mail: info@neprajz.hu
A Néprajzi Múzeum Madagaszkárra is kiterjedő Afrika-gyűjteménye jelenleg mintegy 10500 tárgyat tartalmaz. A Néprajzi Tár korai vezetői az egyetemes néprajz bemutatására szolgáló gyűjtemény létrehozását tűzték ki célul, amit az egyes korokban adódó utazási, kutatási és gyűjtési lehetőségek, valamint különféle gyűjtői szemléletek befolyásoltak.
Ennek következtében több mint 210 gyűjtő egytől több ezer tételt tartalmazó ajándékából, eladásából, hagyatékából, illetve cserékből és profiltisztítást célzó múzeumi átadásokból állt össze a mai gyűjtemény. Ennek több mint a fele 1874-től 1918-ig jött létre - számos kisebb tételű ajándékon és vásárláson kívül - olyan, a földrajzi felfedezés és tárgygyűjtés terén elsőbbséget kivívó, világhírűvé vált magyarok nagyobb ajándékaival, mint gróf Teleki Sámuel vadász-felfedező (338 kelet-afrikai tárgy, 1889), vagy Torday Emil, a British Museum szolgálatában álló néprajzkutató (466 kongói tárgy, 1910). Szintén az elsőbbségszerzés és a kutatás hajtotta a kevésbé ismert báró Bornemissza Pál tárgykereskedőt, aki 1901-1905 között 2600 kelet-afrikai tárgy eladásával a legnagyobb mértékben gazdagította a budapesti Afrika-gyűjteményt. 1919 és 1939 között pénzhiány miatt döntően ajándékok révén történt gyarapodás. A legfontosabb, 680 darabos ajándék a hosszasan Libériában élt, és a helyi kultúrák iránt mélyen érdeklődő dr. Fuszek Rudolftól érkezett. Ez a tárgyegyüttes nemzetközi figyelemre tart számot, mivel a területen végzett korai gyűjtésről van szó, és a gyűjtemény különböző népektől származó (az Afrika-gyűjtemény maszkjainak csaknem felét jelentő) 120 maszkot is tartalmaz. Fuszek hagyatékából unokái 2011-ben további 14 tárgyat ajándékoztak a múzeumnak. Az 1950-es évektől 2005-ig főként - saját és pályázati forrásokból - vásárolt a múzeum: Etiópiában gyűjtött kopt ezüstkereszt-gyűjteményt (192 darab), kongói, főként figurális tárgyegyüttest (70 darab), Rudnyánszky István újságíró hagyatékából nyugat-afrikai országokból származó 246 alkotást. Tudományos terepgyűjtésekből Sebestyén Éva 27 angolai, és Földessy Edina 224 algériai és tunéziai tárgyai kerültek a múzeumba. 2005 után a források apadása szinte csak ajándékokkal bővülhetett a gyűjtemény, elsősorban Afrikába kiküldött diplomaták, szakemberek korábban megszerzett tárgyaival, illetve turistatárgyakkal. Teleki és Bornemisza munkásságának, a Teleki-emlékexpedíción részt vett Füssi Nagy Géza és Sárkány Mihály gyűjtésének (70 tárgy), valamint több kisebb gyűjtésnek köszönhetően Kelet-Afrika a leginkább képviselt terület a gyűjteményben (40 %). Tárgytípus szerint pedig a a fegyverek alkotják a legjelentősebb csoportot (27%).
A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Földessy Edina
Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!
A Néprajzi Múzeum Amerika-gyűjteménye a múzeum Európán kívüli gyűjteményi egységei közül a legkisebb (kb. 8700 db), ugyanakkor egyidős magával a múzeummal. Legelső darabjai között ott találhatók a múzeumalapító Xántus János által az 1850-1860-as években gyűjtött tárgyak. Akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy az Amerika-gyűjteménybe elsőként beleltározott tárgy megnevezése a következő: észak-amerikai indusok békepipája.
A gyűjtemény első korszaka - 1872-1918 között - kettős értelemben is szorosan összefonódott az Osztrák-Magyar Monarchia különféle intézményeivel. Ebben az időszakban a részleges függetlenséget élvező Magyarország a Monarchia tagállamaként más közép-kelet-európai országokhoz képest szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, részben a Monarchia diplomáciai kapcsolatai, részben a Monarchia hajóinak világkörüli útjai révén. A másik kapcsolatot a bécsi Hofmuseum jelentette, tanulmányutak, közös gyűjtemények, műtárgycserék és a bécsi múzeum közreműködése nyújtotta gyűjteménygyarapítás révén. Mindez hatással volt a gyűjtés módszereire és arra, hogy a tárgyak sok országból nagy számban érkeztek. Ebben a korszakban az egész gyűjtemény több mint egyharmada, mintegy 3000 tárgy érkezett be, különösen 1893 után (2640 tárgy), amikor a Néprajzi Osztály új elhelyezést kapott, élére új vezető került, s ami a legfontosabb: ettől az időszaktól kezdve rendelkezett az osztály gyűjteménygyarapítási kerettel. A korszak legjelentősebb gyarapodását az ún. Néprajzi Missiótól 1898-ban vásárolt több mint 400, Amerika különböző országaiból származó, illetve a Wilhelm Bauer német gyűjtőtől 1903-ban ugyancsak vásárlás révén megszerzett 800 mexikói tárgy jelentette.
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően az ország több évtizedes elszigeteltsége miatt gyakorlatilag megállt a gyűjtemény fejlődése. Ebből az időszakból egy észak-amerikai síksági indián viseletegyüttes említendő, amely 1937-ben került a múzeum birtokába. Az 1960-as években bekövetkező lassú politikai enyhülésnek köszönhetően Magyarország ismét felvette a diplomáciai kapcsolatot több latin-amerikai országgal, aminek révén az oda hivatalos céllal utazó magyarok által gyűjtött tárgyak bekerülhettek a múzeumba, emellett lehetővé vált, hogy a múzeum kapcsolatot létesítsen nyugati emigrációba került magyarokkal, nyugati intézményekkel, s sor kerülhetett szisztematikus, terepmunkára alapozott gyűjtésekre is. Közülük kiemelkedik az Amerika-gyűjteményt mintegy három évtizeden át kezelő Boglár Lajos (1929-2004), aki 1959-ben a brazíliai nambikuarák között, 1967-1968-ban és 1974-ben a venezuelai piaroa indiánok körében, az 1980-as években a brazíliai guaranik, majd később a francia-guyanai wayanák között végzett terepmunkát. Boglár több mint négy évtizedes szakmai pályafutása során mintegy 700 amazóniai tárgyat juttatott a múzeumnak, majd halála után a hagyatékából további 425 tárgy került a múzeum gyűjteményébe.
Az Amerika-gyűjtemény, más hasonló európai gyűjteményekkel egyező módon, kezdeteitől fogva egyaránt fogadott be néprajzi tárgyakat és régészeti leleteket, melynek eredményeképpen két nagyobb gyűjteménytest, egy néprajzi (62%) és egy régészeti algyűjtemény (38%) jött létre.
Földrajzi értelemben nagyjából hasonló arányt (kb. 3-3 ezer tárgy) képvisel Dél- és Közép-Amerika, ez utóbbiból kiemelkedik Mexikó a gyűjtemény egész történetét végigkísérő mintegy 2900 régészeti és néprajzi tárgyával.
A gyűjtemény muzeológusai: Dr. Gyarmati János (régészet) és Dr. Szeljak György (néprajz)
Az Ázsia-gyűjtemény mintegy 12 ezer tárgyat foglal magában. E tárgyak négyötöd része a 19. század vége és a 20. század eleje közötti időszakból származik. Alapját Xántus János 1868-1870-es kelet- és délkelet-ázsiai expedíciója vetette meg kétezer kínai, japán, thaiföldi, vietnami, indiai tárggyal.
Az 1880-as évektől a 2. világháborúig a nem magyarországi gyűjtések középpontjába az úgynevezett rokon népek - a finnugor, a török-tatár és a kaukázusi, illetve az iráni népek - gyűjteménye került tudatos gyűjteményfejlesztési elképzelések következtében. A tudatos gyűjtések, nagyszabású expedíciók eredményeképpen ez az urál-altaji-kaukázusi speciális gyűjtemény a 19. század végére Európában - Oroszországot nem számítva - a legnagyobbra nőtt. Az ide nem sorolható ázsiai területek esetében a tárgygyűjtés célja a szemléltetés maradt, kisebb méretű, de jellegzetesnek ítélt kollekciók összeállításával.
A gyűjteményen belül szakmai szempontból kiemelkedő a Zichy Jenő féle turkesztáni gyűjtés, Baráthosi Balogh Benedek Amur-vidéki és ajnu anyaga, Diószegi Vilmos mongol és szibériai sámántárgyai, Mészáros Gyula törökországi gyűjteménye, illetve Hans Leder mongóliai lámaista kollekciója.
Tárgymennyiség szempontjából az Ázsia-gyűjteményen belül a két legnagyobb alcsoport a kínai és a japán anyag, ezt követi az indiai, az Amur-vidéki az ajnuval együtt, a mongol, a török, a kaukázusi és a turkesztáni. A többi algyűjtemény 500-nál kevesebb tárgyat tartalmaz, kivéve a délkelet-ázsiait, mely a recens gyűjtések következtében már meghaladja ezt a számot.
Valamennyi eddigi ázsiai tárgygyűjtésre jellemző, hogy a gyűjtők a kiválasztott témában, területen megpróbáltak egy lehetőleg reprezentatív tárgymintát összeállítani a kultúra vagy a kultúra egy-egy szeletének egészéről. Ha például egy etnikum életmódját örökítették meg tárgyakban, a megfigyelt háztartások többsége által használt eszközök közül gyűjtöttek össze "jellemző" darabokat. Ha sorozatokat állítottak össze, a feltételezett típusok mindegyikéből legalább egy "jellemző" példát felvettek a kollekcióba. Máig nem akadnak példák ugyanakkor olyan gyűjtésekre, melyek "mélyfúrást" végeztek volna, azaz például egyetlen háztartásnak az összes tárgyát reprezentálná függetlenül attól, hogy az egyes darabok mennyire tipikusak az adott közösségen belül.
Van néhány fehér folt a tárgyak földrajzi megoszlásában. Észak-Szibériából alig van tárgy, a Himalája területéről, a Pamir és Hindukus vidékéről és Afganisztánból gyakorlatilag nagyon kevés, Indiából pedig rendkívül kis számú az ottani életmódot bemutató használati tárgy, innen inkább művészi darabok, textilek és ékszerek kerültek a múzeumba.
A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Wilhelm Gábor
Feldolgozások:
Az Európa-gyűjtemény a Néprajzi Múzeum egyik legkorábban "létrejött" gyűjteményének tekinthető. A főként a finnugor rokon népek anyagára összpontosító 19. századi tárgygyűjtés mellett a 20. század elejétől nagy hangsúlyt kapott az Osztrák-Magyar Monarchiában, illetve az annak vonzáskörébe tartozó területeken élő nemzetiségek tárgyainak gyűjtése. Ezt egészítették ki az Észak- és Nyugat-Európából származó tárgyak.
Földrajzi megoszlás szerint a magyaron kívül Európa összes etnikumának, illetve a szibériai rokon népeknek a tárgyi anyaga is ebben a gyűjteményben található. Jelenleg az itt lévő tárgyak száma megközelíti a 10 000 darabot. Ennek több mint egyharmad része finnugor anyag, további egyharmada a Balkán-félszigetről, a fennmaradó tárgyak pedig a többi európai nép tárgyi kultúrájából származnak. Tudatosan átgondolt és jól dokumentált tárgygyűjtésről leginkább a finnugor rokon népek esetében beszélhetünk. A gyűjtemény eme legértékesebb részét Reguly Antal, Pápai Károly, Munkácsy Bernát, Jankó János és Pápay József 19. századi, illetve Baráthosi Balogh Benedek 20. század eleji gyűjtőútja alapozta meg. Különösen az obi-ugor, a finn és észt anyag esetében rendelkezünk a népi kultúrát széles körben szemléltető és nemzetközi tekintetben is kiemelkedő tárgyegyüttesekkel.
A gyűjtemény másik jelentős része az egykori Osztrák-Magyar Monarchia délszláv népeitől és a Balkán-félszigetről származik. Az idetartozó tárgyak túlnyomó része a viseletek részét alkotó hímzett textília, amelyet hangszerek, fémtárgyak, bőrövek, ékszerek és kerámiák egészítenek ki. Különösen a mintegy ezer tárgyat számláló horvát, illetve a majd 300 darabos albán tárgyegyüttes jelentős.
Az előbbiekkel összehasonlítva az észak- és nyugat-európai tárgyak száma viszonylag csekély, döntő többségük célzatos muzeológiai gyűjtés nélkül, főként vásárlás, ajándékozás útján került a múzeumba.
A gyűjtemény muzeológusai: Gärtner Petra, Dr. Mácsai Boglárka, Paréj Gabriella, Zatykó Vivien Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!
A jelenleg négyezer darabos Indonézia-gyűjtemény törzsanyaga (nagyjából kétharmad része) a 19. század vége és az első világháború közötti időszakban jött létre Xántus János, Teleki Sámuel, Giovanni Bettanin, a Néprajzi Missio, Karácson Árpád, Zboray Ernő és Vojnich Oszkár gyűjtései révén.
Alapját Xántus János 1868-1870-es kelet- és délkelet-ázsiai expedíciója vetette meg, a délkelet-ázsiai szigeteken (Borneón, Szumátrán, Celebeszen, Jáván, a Szulu- és Aru-szigeteken, valamint Timoron) gyűjtött ötszáz tárggyal. Az Indonézia-gyűjtemény esetében máig ez volt az egyetlen gyűjtés, mely már eleve múzeumi gyűjteménygyarapítási céllal történt. Területileg felölelte a későbbi gyűjtéseknek gyakorlatilag az egész területét. Ezen belül összetettségében és minőségében kiemelkedik a borneói dajakok között vásárolt tárgygyűjtemény, mely egyben a gyűjtemény legteljesebb anyaga is, és amely csaknem féléves, tervezett helyszíni gyűjtés eredménye.
A 2. világháború után került azután a gyűjteménybe a Zboray Ernő által a 20. század első felében gyűjtött jávai wajang együttes, valamint egy szintén jávai gamelán zenekar néhány hangszere.
A földrajzi megoszlás szerint a tárgyak fele két szűkebb területről származik: Jáváról és Borneóról, csaknem azonos arányban (ez a gyűjtemény egynegyed-egynegyed része). Viszonylag jelentős számú még a szumátrai anyag is. A nagyobb alegységek közül a borneói a legteljesebb, az életmódhoz kapcsolódó tárgyaknak széles körét tartalmazza. A jávai anyag ennél szűkebb keresztmetszetű. Itt már jóval hangsúlyosabb a fegyverek szerepe, és számos tárgytípus (például különböző viseletek) hiányoznak. A gyűjteményen belül a fegyverek (dárda, krisz, kard, kés, nyíl, pajzs, fúvócső) aránya önmagában igen hangsúlyos, nagyjából a tárgyak egyharmad részét képezik.
Az Indonézia-gyűjtemény szakmailag legértékesebb darabjai a Xántus János gyűjtötte borneói tárgyak (pajzsok) és a Giovanni Bettanintól vásárolt fegyverek (kriszek, parangok) és szobrok közül kerülnek ki.
Délkelet-Ázsia kiesett a századforduló időszakára jellemző, nagyszabású őshaza-kutatások célpontjai közül, és túlságosan távol volt a szárazföldi földrajzi-felfedező vagy vadász-expedíciók számára. A költséges és hosszú tengeri utazás miatt csak kevesen keresték fel Európából vagy Magyarországról az indonéz szigetvilágot. Ha mégis, általában hosszabb időt töltöttek ott. Az ottani gyűjtések mindegyike ily módon nagy számú tárgyi anyagot eredményezett. Ez még akkor is igaz, ha a kereskedőktől vagy magángyűjtőktől a múzeumba kerülő tárgyak gyakran ezeknek csak kis töredékét reprezentálják.
További karakterisztikus vonása a gyűjteménynek - ami részben szintén a terület távolságának köszönhető -, hogy anyagának 90 százalékát az I. világháború előtt gyűjtötték.
A gyűjtemény muzeológusa: Wilhelm Gábor
Feldolgozások
Az Óceánia-gyűjtemény több szempontból is a Néprajzi Múzeum egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert gyűjteménye, részben nagysága, összetétele, részben pedig a gyűjtés korai volta miatt. A gyűjteményt alkotó mintegy 14 500 tárgy háromnegyede négy gyűjtő nevéhez kötődik.
Ők a 19-20. század fordulóján akkor végezték gyűjtésüket, amikor egyfelől a Föld ezen vidékei néprajzi szempontból nagyrészt érintetlenek voltak, másfelől Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia tagállamaként szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokkal bírt.
A négy említett gyűjtő közül az első Fenichel Sámuel (1868-1893) volt, aki Német Új-Guineában 1892-1893-ban mintegy 2500 tárgyat gyűjtött. Fenichel munkáját 1893-ban bekövetkezett halála után Bíró Lajos (1856-1931) folytatta, aki 1896 és 1901 között a több mint 200 000 darabot kitevő zoológiai gyűjtésén túl körülbelül 6000 tárgyat gyűjtött, és több mint 300 fényképet készített.
Fenichel és Bíró új-guineai tevékenységével egy időben, 1893-1898 között tartózkodott az óceániai térségben Festetics Rudolf (1865-1943) is. A szegény sorsú és a természetrajz iránt érdeklődő Fenichellel és Bíróval szemben, a grófi családból származó Festetics megengedhette magának, hogy nyolc évig tartó nászutat tegyen a Csendes-Óceán szigetvilágában. Gyűjteményét, amely csaknem 1600 tárgyból és hatszáznál is több fotóból állt, hazatérte után, a Magyar Nemzeti Múzeum fennállásának százéves évfordulója alkalmából a múzeumnak ajándékozta.
A gyűjtemény negyedik nagy gyarapítója egy fiumei kereskedő, Giovanni Bettanin volt, aki 1897 és 1908 között közel kétezer óceániai tárgyat adott el a múzeumnak.
Festeticshez hasonlóan egy másik gazdag földbirtokos, Vojnich Oszkár (1864-1914) is több hosszú utazást tett, melyek során gyűjtéseket végzett. A csendes-óceáni szigetvilágban 1906 és 1908 között mintegy száz tárgyat gyűjtött, továbbá 650 fényképet készített. Az ugyancsak világutazó Hopp Ferenc hagyatékából is kerültek óceániai, főként új-zélandi tárgyak a gyűjteménybe. A két világháború közötti időszakban a múzeum Óceánia-gyűjteménye már nem gyarapodott nagymértékben; inkább a szerencsés véletlennek, egy-egy ajándékozónak köszönhető az esetleges növekedés. Közéjük tartozott egy magyar származású gyöngyhalász, Verebélyi Károly Sándor, aki 180 darabból álló gyűjteményét 1928-ban ajándékozta a múzeumnak.
A múzeum óceániai gyűjtői közül a pszichoanalitikus néprajz világhírű képviselője, Róheim Géza (1891-1953) volt az egyedüli hivatásos etnológus. Egyebek mellett Közép-Ausztráliában, a délkelet-új-guineai Massim-térségben, Normanby szigetén végzett terepmunkát. Az 1929-es ausztráliai terepmunkája eredményeképpen 227 tárgyhoz jutott a múzeum, a Normanby szigetén pedig 211 darabos gyűjteményt állított össze.
Vértes László ősrégésztől 1953-ban, majd 1954-ben jutott a múzeumba két páratlan értékű - általa a nemzetközi műtárgypiacon beszerzett - régi húsvét-szigeti faszobor. Ezt követte hagyatékából 1970-ben egy maori faszobor.
Az 1970-es években meginduló politikai enyhüléssel újra lehetőség nyílt Európán kívüli néprajzi gyűjtemények szerzésére, ez azonban lényegesen már nem befolyásolta a jószerével stagnáló Óceánia-gyűjtemény helyzetét, mindössze néhány külföldön élő magyar adományáról vagy vételről/cseréről lehet beszámolni. Közéjük tartozott a Sydneyben élő antropológus, Vimláti László, aki néhány észak-ausztráliai, Arnhem-földi tárgyat, köztük két értékes kéregfestményt ajándékozott 1968-ban a múzeumnak. A montreali Nógrádi György bakteriológus-orvos nagyjából ugyanekkor adományozott egy kisebb húsvét-szigeti, recens faragványokból álló kollekciót az Óceánia-gyűjteménynek. Ehhez járult az 1970-es évek végén az Ausztráliában élő Pintér László Tennant Creek (Ausztrália, Northern Territory) vidékéről való, mintegy 1100 darabra rúgó anyaga.
A gyűjtemény muzeológusa: Gyarmati János
Az Óceánia-gyűjtemény legkiemelkedőbb alcsoportjának, a Bíró Lajos által gyűjtött anyagnak a tudományos feldolgozását 2006 szeptembere óta a de Unger-ösztöndíj teszi lehetővé. A támogatás segítségével feldogozott tárgyakat az alábbi on-line adatbázisban tekintheti meg.
Egy nagyméretű óceániai dob vizsgamunkaként készült restaurálásának dokumentációja